Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatásban a hajléktalan kirablásával gyanúsított férfi

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit egy 75 éves hajléktelen kirablásával gyanúsítanak.
 
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. augusztus 5-én éjjel Kecskeméten, a Rákóczi úton található parkban egy padon alvó hajléktalantól a táskáját úgy vette el, hogy ennek következtében a sértett a földre esett. A gyanúsított a táskával és a benne található 3.000.- forint készpénzzel, valamint egyéb tárgyakkal a helyszínről elmenekült.
 
A nyomozóhatóság a gyanúsítottat elfogatóparancs alapján állította elő.
 
A bíróság a letartóztatást azért rendelte el, mert megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte enélkül nem biztosítható az eljárás során, továbbá az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. Ennek oka, hogy a gyanúsított 2015 júniusa óta már 7 esetben volt büntetve, túlnyomó részt vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.
 
A végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezéssel éltek, melyről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
 

Kecskemét, 2018. augusztus 8.
 
 

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály