Kecskeméti Törvényszék - előzetes letartóztatás (emberölés)

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék

A Kecskeméti Törvényszék -helyes indokainál fogva – helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság azon határozatát, melyben egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti nőnek letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsított  megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január 17-én 22 óra tájban egy lajosmizsei családi ház szobájában a szakítást kilátásba helyező barátjával kialakult veszekedés során – a magával a helyszínre vitt 18 cm pengehosszúságú ún. túlélő tőrrel - megszúrta barátjának derekát, májtájékát, fülét, jobb combját és megsebesítette jobb kezét és arcába paprika spray-t fújt. A sértett test-szerte jelentősen vérző sérüléseivel a szomszédos házba menekült, ahonnan a mentőket értesítették, majd erősen kivérzett életveszélyes állapotban kórházba került. A sértett életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg. A cselekményt követően a gyanúsított öngyilkossági szándékkal önmagának két hasi szúrt sérülést okozott, a helyszínre érkező mentők kórházba szállították, ahol jelenleg is kezelés alatt áll, sérülései nem életveszélyesek.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés elrejtőzés, illetőleg a bűnismétlés veszélye.

Kecskemét, 2016. január 27.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya