Detailed search

A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai folytatólagos előkészítő ülésén 4 év 10 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit 2 rendbeli – részben folytatólagosan – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás – mely egy esetben kísérlet –, 7 rendbeli lopás bűntette, 9 rendbeli lopás vétsége és 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. A bíróság kötelezte a vádlottat közel 600 ezer forint vagyonelkobzás alá eső érték megfizetésére, illetve mintegy 2 millió forint kártérítés megfizetésére is.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2022. szeptember 13-án délelőtt egy Búza téri sörözőnél beszédbe elegyedett a kerekesszékes sértettel és felajánlotta, hogy letolja a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába. Útközben a kerekesszék karfájára kötött és a lábrészen elhelyezett válltáskát nagy erővel megrántotta, amely így elszakadt, a gyanúsított pedig elfutott a benne lévő 17.000 Ft készpénzzel, mobiltelefonnal és bankkártyákkal.

A Komáromi Járásbíróság 2018. január 17-i ítéletében embercsempészés bűntette miatt 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, azt a szerb állampolgárságú férfit, aki gépkocsijában hat migránst csempészett.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 decemberében Mezőkövesden közlekedett az általa vezetett személygépjárművel, melynek szélvédője le volt fagyva, illetve be volt párásodva. A vádlott úgy közelítette meg az útszakaszon kijelölt gyalogosátkelőhelyet, hogy nem észlelte az azon balról jobbra, szabályosan átkelni szándékozó három kiskorú sértettet, így részükre nem biztosított áthaladási elsőbbséget sem.

Az Ajkai Járásbíróság öt év börtönbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarország területéről azt a 23 éves szír állampolgárt, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt volt folyamatban büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat bűnügyi költség megfizetésére.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság azon vádlottak ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2023 áprilisában közös italozást követően Miskolc belvárosában figyeltek fel későbbi áldozatukra. A terheltek a Búza tér környékén szólították le a gyalogosan közlekedő sértettet, akitől cigarettát próbáltak kérni, azonban ő ennek nem tett eleget, hanem folytatta útját az aluljáró irányába. A vádlottak követték a sértettet, akitől ekkor már a nála lévő üveges szeszesitalt is megpróbálták elkérni, eredménytelenül. Ekkor az I. rendű vádlott megragadta a férfi kezét, a II.

A két büntetett előéletű gyanúsított 2020. június 17-én a késő esti órákban egy komáromi ingatlanban ütlegelték, rugdosták a sértettet. A bántalmazás következtében kialakult súlyos belső vérzések miatt az idős férfi a helyszínen életét vesztette.

Erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy  fiatalkorú terhelt és társa ellen, akiknek a letartóztatását 2020. február 28-án rendelte el a bíróság, a fiatalkorú gyanúsított tekintetében pedig meghosszabbította a kényszerintézkedést.

Az Esztergomi Járásbíróság a nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, ügyiratok alapján 2021. július 30. napjáig meghosszabbította annak a 2 férfinek a letartóztatását, akik egy idős asszonytól csaltak ki 3 millió forintot. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás fenntartása a bizonyítás megnehezítésének lehetséges akadályozása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés ellen 3 napon belül fellebbezésnek van helye. A 2 férfi letartóztatását 2021. március 31. napján rendelte el a bíróság.

A Szekszárdi Járásbíróság 2021. április 28-án hirdetett elsőfokú ítéletet két irati állampolgár embercsempész ügyében, akik egy nemzetközi bűnszervezet tagjaként 5-5 illegális bevándorlót szállítottak át Magyarország területén, ezáltal segítséget nyújtottak a Közel-Keletről embercsempészek segítségével Magyarországra érkező migráns személynek Nyugat-Európába történő jogellenes átjutásához.  

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. január 23-án, Szeged térségében egy erdős területen, az általa vezetett személygépkocsiba 5 fő, Magyarország területére jogellenesen, érvényes okmányok nélkül érkezett, szír állampolgárt vett fel azzal a szándékkal, hogy nekik segítséget nyújtson Ausztria felé történő határátlépéséhez. 

A gyanúsított 2021. január 23-án az M1 autópálya jobb oldalán a 73-as kilométerszelvénynél, Tata térségében haladt járművével, amikor ellenőrzés alá vonták őket, és utasaival együtt előállították. 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik tiltott teljesítményfokozó szereket és engedéllyel nem rendelkező gyógyszereket értékesítettek.

Az indítvány szerint a férfi 2021. február 4-én Magyarország déli határszélén, az 55. számú főút közelében az általa bérelt személygépkocsi rakterébe felvett 18, magukat szír állampolgárnak valló, és Magyarország területére jogellenesen, érvényes okmányok nélkül érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket Ausztriába juttassa. 

A rendőrök 2021. február 4-én 10 óra 45 perckor az M1 autópálya Győr felé vezető oldalának 93 kilométerszelvényénél ellenőrzés alá vonták a személygépkocsit, melynek rakterében 18 - köztük 5 kiskorú - migráns személyt megtalálták.



A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. október 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki végzetesen bántalmazott egy kutyáját egy hajdú-bihari településen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit állatkínzás bűntettében, ezért őt 1 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak prostituáltak Svájcba való utaztatásával és foglalkoztatásával. 

Az emberölés bűntette miatt Sz. P. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a felmentésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, a mai napon kihirdetett végzésével kisebb pontosítással helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A döntés jogerős. Az édesapját kalapáccsal agyonverő terhelt az életfogytig tartó szabadságvesztéséből legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A Debreceni Törvényszék 2022. december 13-án hirdetett határozatot annak a férfinak a büntetőügyében, aki megharapta a vele szemben intézkedő rendőrt Debrecenben.

A Nyíregyházi Törvényszék a 2022. december 15-én megtartott előkészítő ülésen 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt B.Zs. vádlottat 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 év időtartamra eltiltotta a 18 éven aluli személyek nevelésével, gondozásával kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától.

Rablás bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. december 16-án elrendelte V.N.É. és V.N.N.E. gyanúsítottak letartóztatását, egy hónap időtartamra. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. december 12-én tartott tárgyaláson, közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a nővel szemben, aki a zebrán átkelő gyalogost ütötte el gépkocsijával. A bíróság a vádlottat 440.000 forint pénzbüntetésre, valamint 5 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.