Detailed search

Áramszünet okán rendkívüli munkaszüneti nap lesz a Zala vármegyei bíróságokon 2024. december 16-án, hétfőn. 

A bíróságok - Zalaegerszeg, Keszthely, Nagykanizsa, Lenti járásbíróságai, illetve a Zalaegerszegi Törvényszék – épületei zárva tartanak, az ügyfélfogadás és a telefonos ügyintézés is szünetel. Figyelemmel a technikai leállásra a beadványokat aznap csak elektronikusan és postai érkezéssel tudjuk fogadni.  2024. december 17-étől rendes munkarendben várjuk az ügyfeleket. 

Tisztelettel köszönjük a megértésüket.

Image

A 2018 decemberében összehívott igazságügyi alkalmazotti értekezleten, ünnepélyes keretek között vehette át az „Év igazságügyi alkalmazottja” díjat a két legtöbb szavazatot elnyerő bírósági dolgozó Miskolcon. 

2024. 01. 17.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 17. napján tartott előkészítő ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a lefoglalt kést, pisztolyt, töltényt és gumigolyót elkobozta. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős. Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta. A végzés végleges.

logo

"Koszovó" projekt



A projekt keretében lehetőség nyílt kétszer egyhetes tanulmányút lefolytatására, amelyen az északi és déli koszovói területek meglátogatása valósult meg 8 menekültügyi és büntető bíró és 1 ország-információs szakember részvételével.

Image

Az Országgyűlés 2019. december 17. napján fogadta el a 2019. évi CXXVII.  törvényt, amely szerint a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1. napjától a gyámhatóság helyett a bíróság előtt lehet kezdeményezni.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 122 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 228 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Tájékoztatjuk az ügyfeleket, hogy 2025. január 16. napjától az egyfaktoros ügyfélkapus azonosítással történő bejelentkezési mód csak az ugyfelkapu.gov.hu felületén lesz elérhető, kizárólag az Ügyfélkapu+ szolgáltatás igénylése céljából. Ennek következtében a bírósági alkalmazások használata során a KAÜ-s (Központi Azonosítási Ügynök) bejelentkezési felületről lekerül az Ügyfélkapu gomb. A KAÜ-s azonosítást használó bírósági oldalakra ettől az időponttól kezdődően csak a kétfaktoros Ügyfélkapu+-szal vagy  Digitális Állampolgár mobilalkalmazással lehet majd bejelentkezni. 

Az Ügyfélkapu+ egy emelt szintű kétfaktoros azonosítási szolgáltatás. A kétlépcsős azonosítás célja, hogy emelje az elektronikus azonosítás biztonsági szintjét és támogassa a biztonságtudatos felhasználók, illetve szolgáltatók igényeit. Amennyiben Ügyfélkapu+-ra kíván váltani, úgy a https://ugyfelkapu.gov.hu/binary/33729468 oldalon találhat részletes tájékoztatást az Ügyfélkapu+ igényléséről is.

A Digitális Állampolgár mobilalkalmazás a Digitális Állampolgárság Program  (DÁP) kulcsa. A programba történő regisztrálásról, az applikáció használatáról és az egyes funkcióiról A mobilalkalmazásról - Digitális Állampolgárság Program linkre kattintva tudhat meg többet. 

 

Forrás: https://birosag.hu/hirek/kategoria/ugyfeleknek/2025-januar-16-tol-megszunik-az-egyfaktoros-ugyfelkapus-azonositassal-torteno-bejelentkezesi-mod 

Image

Az Országos Bírósági Hivatal Magyarország EU-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából 2019. május 27-én ünnepi konferenciát szervez, melyenHandó Tünde, az OBH elnöke mellett a külgazdasági-és külügyminiszter képviseletében Vargha Tamás államtitkár. 

Típus: Ajánlás Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2013
Típus: Ajánlás Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2017

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével két év -végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést és három év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a közel 63 éves Pest megyei nővel szemben, aki gondatlanságból halálos közúti balesetet okozott.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. február 25-én tartott előkészítő ülésen garázdaság és rongálás miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a nyílt utcán verte meg élettársát, majd egy autóban is kárt okozott.

A Debreceni Törvényszék 2022. március 11-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a közösségi oldalán megüzente a sértettnek, hogy megöli őt, majd nemsokkal később, egy Polgáron megtartott rendezvényen az ígéretét be is váltotta.

Image

Újra dr. Sárközy Szabolcsot nevezte ki a Kecskeméti Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az eredményhirdetést követően beszélgettünk a legfontosabb feladatokról a régi-új vezetővel.

Image

A bíróságoknak kiemelt figyelmet kell fordítani az ügyfelek megfelelő tájékoztatására – hangsúlyozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Szolnoki Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón, 2019. április 25-én.

Image

Tájékoztatjuk a Tisztelt Kollégákat, hogy egy magát legtöbbször Tóth Ferencnek vagy Tóth Dénesnek nevező személy 2019 májusa óta telefonon keres meg embereket, magát törvényszéki  (fővárosi bírósági) végrehajtónak kiadva.