Detailed search
Az Országos Bírói Tanács 2017. november 14-én megtartott ülését az OBT soros elnöke, dr. Major Zsolt nyitotta meg.
A Tanács az első és második napirendi pont keretében Herdon Éva, az OBH Gazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese előadását hallgatta meg, aki előterjesztette tájékoztatóját a Bíróságok fejezet 2017. évi költségvetés felhasználásáról és a 2018. évi elfogadott költségvetéséről. Ennek keretében beszámolt az igazságügyi alkalmazottak illetményének emeléséről, valamint a költségvetési törvény elfogadása kapcsán a 2018-as évre vonatkozó tervekről.
Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2014. szeptember 9-én ülést tartott, melynek elején az OBT soros elnöke köszöntette Csillikné dr. Velenczei Katalin bírónőt, akinek mandátuma 2014. július 31-én az Országos Bírósági Hivatalba történő beosztása folytán megszűnt és méltatta az OBT megalakulásától kezdve eltelt két és fél alatt végzett tevékenységét. Ezt követően átadta az Országos Bírói Tanács új tagjának a megbízó levelét és sok sikert kívánt munkájához. Dr. Csermák János, az Esztergomi Járásbíróság bírája az OBT tagjait választó 2012.
Az Országos Bírói Tanács 2016. május 10-én ülést tartott.
2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.