Detailed search

A Szolnoki Törvényszéken májusban két tárgyalási napon, 2018. május 10-én és 17-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. 
 

Birósági Szemle

ISSN 2732-1517 (Nyomtatott)

ISSN 2732-2939 (Online)

 

az Országos Bírósági Hivatal – Magyar Igazságügyi Akadémia Tudományos folyóirata

alapító: Országos Bírósági Hivatal Ξ a szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Senyei György

főszerkesztő: Dr. Osztovits András Ξ szerkesztők: Dr. Elek Balázs, Dr. Hornyák Szabolcs, Dr. Pribula László

a szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Fábián Adrián, Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit,

Év
2012
Közlöny
File
Elhangzott a perbeszéd a Debreceni Járásbíróságon a lepkeper néven ismertté vált büntetőügyben, így a bíróság hamarosan ítéletet hirdethet a tavaly novemberben indult eljárásban. 
 
A Szolnoki Törvényszéken 2018. január 18-án és 22-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódott az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. Az eljárás ezen szakaszáig a vádirat ismertetésére, valamint a vádlott és 27 tanú kihallgatására került sor. Az ügy tárgyalása 2018. március 1., 8. és 12. napján további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik. A tárgyalási napokra a bíróság összesen 18 tanút idézett. 
 
Év
2019
Közlöny
File
1 év 4 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte gyorsított eljárásban a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki a múlt héten négy kölyökkutyát dobott élve a háza melletti emésztőgödörbe Vámospércsen. Az állatok megfulladtak. A vádlottat állatkínzás bűntette miatt marasztalta el a bíróság, a bűncselekményt különös szenvedést okozva, több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozó bánásmód alkalmazásával követte el.
 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Nagykanizsai Járásbíróság annak az olasz férfinak az ügyében, aki 56 kutyakölyköt próbált meg kicsempészni Magyarországról. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én hirdetett ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ

2019. február 26.16 óra 30 perc

Lovasberényben ült össze a Tanács, a tanácskozási joggal rendelkező OBH elnöke, valamint az Igazságügyi Minisztérium képviseletében jelenlévő főosztályvezető úr.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. augusztus 25-én egy hónapra elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 
Image

Egyre fontosabb szempont, sőt igény a hazai munkahelyeken, hogy kiemelt figyelem irányuljon a családbarát intézkedésekre. Nincs ez másképp a bíróságokon sem, hiszen cél, hogy a bírák és az igazságügyi alkalmazottak olyan körülmények között dolgozzanak, amelyek segítenek számukra a munka, a karrier és a magánélet összehangolásában.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 30-án közösség tagja elleni erőszak bűntettében talált bűnösnek egy férfit, akit 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A Szolnoki Törvényszék 2016. június 10-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság G.Z. vádlottat tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint visszaesőt 200 óra közérdekű munkára ítélte, amit a vádlottnak fizikai munka végzésével kell ledolgoznia. Ennek elmulasztása esetén pedig szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 
 
A Veszprémi Törvényszéken 12.B.39/2012. számon folyó ún. „vörösiszap” büntetőügy a mai napon az ügyészi végindítvány ismertetésével folytatódott. Az ügyész a tényállást a vádlottak többségénél lényeges pontokon megváltoztatta, így pl.

A Fővárosi Törvényszék az I. rendű vádlottat felbujtóként előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottal szemben előre kitervelten elkövetett emberölés miatt 14 év fegyházbüntetést és 8 év közügyektől eltiltást szabott ki a bíróság.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. január 25.-én  nem peres eljárásban döntött Kisléta polgármesterének méltatlansági ügyében. 
Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kezdeményezte, mivel Kisléta Község Önkormányzata Képviselő-testülete, a polgármester újraválasztása óta nem hozott döntést a polgármester méltatlanságával összefüggésben.
 
 
 
 
2014. október 31.
Országos Bírósági Hivatal
SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását és 2022. december 16-ig elrendelte az ideiglenes végrehajtási letartóztatását annak a magyar állampolgárnak, akit a veronai buszbaleset kapcsán indult büntetőügyben kiszabott szabadságvesztés végrehajtása miatt kerestek az olasz hatóságok.