A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket részben eltérően minősítette, ugyanakkor a bűnszervezeti elkövetést nem érintette. Egyes vádlottaknál további bűnösséget állapított meg, az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket azonban az ő esetükben is alaposnak találta, az ügyészség súlyosításra irányuló indítványával nem értett egyet. B. Gy. elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 6 évre enyhítette, a másod- és harmadrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 5 és fél évre, a negyed-, ötöd-, nyolcad- és kilencedrendű vádlottét 5 évre, egy vádlottét pedig 2 évre enyhítette. Négy vádlott kivételével az ítélőtábla ítélete jogerőre emelkedett. A bűnszervezeti elkövetésre tekintettel az ítélőtábla a törvény kötelező rendelkezése folytán a mai napon elrendelte a jogerős szabadságvesztés büntetések azonnali foganatbavételét.
Detailed search
2023. január 1. napjától kezdődően lehetővé vált az elektronikus beadványok bíróságok részére történő benyújtása iFORM űrlapokon is. Az elmúlt hónapokban az iFORM űrlapok használata során szerzett tapasztalatokra – különösen a felhasználói visszajelzésekre tekintettel - szükségessé vált és jelenleg is folyamatban van a Személyreszabott Ügyintézési Felület (SZÜF) továbbfejlesztése. A 420/2023. (VIII. 31.) Korm.rendelet által módosított az egyes kormányrendeleteknek a hatósági eljárások korszerűsítését célzó módosításairól szóló 717/2021. (XII.20.) Korm. rendelet 35. § (5) bekezdése 2024. június 30. napjáig változatlanul lehetőséget ad az ÁNYK űrlapok használatára, ezért a SZÜF felület továbbfejlesztésének ideje alatt várhatóan 2023. október 15. napjától az iFORM űrlapok nem lesznek elérhetőek a magyarorszag.hu oldalon.
Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:
https://birosag.hu/hirek/kategoria/ugyfeleknek/az-elektronikus-beadvanyok-benyujtasara-szolgalo-urlapokat-erinto
Miskolc, 2023. október 9.