Detailed search

A Veszprémi Törvényszéken a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőügyben 2014. január 6. napján tartott tárgyaláson szakértői bizonyítással folytatódott az eljárás. Az eljárási törvény kötelező erővel írja elő a hatóságoknak, hogy az eljárás alatt, annak minden szakaszában vizsgálni kell, hogy az ügyben szereplő szakértőkkel kapcsolatban nincs-e kizáró ok. Ehhez képest a törvényszék is megvizsgálta e kérdéskört és a következőket állapította meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2003. július 1-jén kezdődött meg az ítélkezési munka a Szegedi Ítélőtáblán. Az évfordulóhoz kapcsolódva a táblabíróság vezetése és Bírói Tanácsa kitüntetést alapított: a jövőben minden évben dr. Sélley Sándor-díjjal jutalmazzák azt a bírót és bírósági tisztviselőt, akit a Szegedi Ítélőtábla dolgozói szavazataikkal a legméltóbbnak találnak erre az elismerésre. (Dr. Sélley Sándor az 1891-ben létrehozott Szegedi Királyi Ítélőtábla alapító elnöke volt.)
Image

„A bíróságok az elektronikus fejlesztésekkel megérkeztek a XXI. századba” – mutatott rá dr. Hajnal Éva törvényszéki elnök a Kaposvári Törvényszék digitális nyílt napján. Hangsúlyozta azt is, hogy a technológia vívmányai hosszú távon nem csak idő- és költséghatékonyak, de más szempontból is megkönnyítik a bírók munkáját.

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke a Tiszafüredi Járásbíróság elnöki teendőinek 2015. július 1-jétől 2016. június 30-áig történő ellátásával Dr. Hatvani Emese járásbírót bízta meg.
 
Image

Az Infórádió Paragrafus c. műsorában dr. Kristófné dr. Kontra Erzsébet, a Pesti Központ Kerületi Bíróság csoportvezető bírája nyilatkozott a szülők és a gyermekek közötti kapcsolattartásról. A bírónő kiemelte, a gyermeknek joga, a különélő szülőnek pedig joga és kötelezettsége a rendszeres kapcsolattartás. 

Image

A Miskolci Törvényszék számára a december hónap a mindennapi feladatok ellátása mellett az adományozás hónapja is, így ezévben is csatlakozott az Észak-Magyarország napilap „Egy tábla csoki, sok-sok szeretet” Mikulás napi akciójához.

 

Összbírói értekezlet  - 2024

A 2024-es összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót 2024. április 16-án dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel, aki örömteli hírként közölte, hogy a Kaposvári Törvényszéket 2023-ban – az előző évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte, ezt pedig az érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyában lehet a legegyszerűbben vizsgálni.

2023-ban országos szinten nőtt az érkezések száma, mely növekedés a Kaposvári Törvényszéken is tapasztalható.

Kiemelte, hogy a befejezések és érkezések aránya is kedvezően alakult, hiszen a Kaposvári Törvényszéken 2023-ban a befejezett ügyek száma az érkezettekét meghaladta, ez pedig azzal jár együtt, hogy az ügyhátralék 4 százalékkal csökkent.

Az időszerűség kapcsán elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszéken már 2020-ban is kevesebb elhúzódó ügy volt folyamatban, mint ami az országos átlag, számukat pedig a bíróság azóta is folyamatosan csökkenti.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. A Kaposvári Törvényszéken a polgári és gazdasági ügyek több, mint 93 százaléka elsőfokon jogerőre emelkedett, de a megalapozottságot mutatja az is, hogy a hatályon kívül helyezések aránya az előző évhez képest csökkent.

A minőségi ítélkezéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében 2023-ban 322 millió forintos beruházások – felújítási munkálatok, eszközbeszerzések – valósulhattak meg.

Ezt követően dr. Hajnal Éva szólalt fel, aki elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszék bírái 2023-ban kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenységet folytattak, az ügyforgalmi adatokban pedig kiugró eltérések nem merültek fel.

Kiemelte, hogy az elmúlt 3 évben a peres ügyek száma fokozatosan emelkedett, a nemperes ügyeké azonban hullámzó. A befejezések száma az érkezésekét meghaladta, így a folyamatban maradt ügyeké csökkent.

Elmondta, hogy az ügyérkezés számában – az általános csökkenés ellenére - több területen is növekedés mutatható ki. A gazdasági perek aránya a járásbíróságokon 29 százalékkal emelkedett, ez összefüggésben lehet a megye egyes részeiben érezhető gazdasági fellendüléssel. A szabálysértési és a végrehajtási ügyek száma is emelkedett, a törvényszéken pedig a katonai, munkaügyi és az elsőfokú polgári perek száma nőtt. Másodfokon mindkét ügyszakban a peres ügyek számának emelkedése tapasztalható.

A Kaposvári Törvényszéken a munkateher arányos mind a járásbíróságokon egymáshoz viszonyítva, mind országos viszonylatban. Az országos szintet meghaladó a másodfokú büntető ügyszak leterheltsége, itt ugyanis az egy tárgyaló tanácsra jutó érkezések száma az országos átlag 167 százaléka.

Az időszerűségi mutatók évek óta kiválóak, ahogy az elhangzott, az elhúzódó ügyek száma 8 százalékos csökkenést mutat.

Az ítélkezéshez szükséges személyi feltételek 2023-ban adottak voltak; egy bíró nyugállományba vonult, 4 titkár pedig bírói kinevezést kapott. Ugyanakkor a megyében 28 igazságügyi alkalmazott szolgálati jogviszonya szűnt meg, ami mutatja azt, hogy az országosan jellemző fluktuáció a Kaposvári Törvényszéken is megindult. Két vezetői kinevezés történt: 2023-tól dr. Kostyák Krisztina a Marcali Járásbíróság elnöke, dr. Gálig Péter pedig a Siófoki Járásbíróság elnökhelyettese.

Dr. Hajnal Éva az ítélkezés tárgyi feltételeivel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetést 2023-ban a szakértői és tolmácsdíjak 60 százalékos emelkedése terhelte meg leginkább: erre több, mint 103 millió forintot kellett elkölteni. Jó hír azonban, hogy a Cégbíróság kiköltözhetett a törvényszék III. épületéből, melyet visszaadtak az önkormányzat részére; a bérleti díjfizetés megszűnt, így a bíróság jelentős megtakarítást ért el.

 

Kaposvár, 2024. április 17.


A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
 

Polgári Jogi szekció – Bírósági Tagozat

1. helyezett: Dr. Kóródi Balázs bírósági titkár Nyíregyházi Törvényszék: A bűncselekménnyel okozott károk megtérítésének új hatékony módja - A gyorsított per

2. helyezett: Dr. Tahin Szabolcs bíró Zalaegerszegi Járásbíróság: Az Alaptörvény 28. cikkének alkalmazása a bírói gyakorlatban

3. helyezett: Dr. Boda Zoltán bírósági titkár Debreceni Törvényszék: Az EJEB ésszerű időn belüli eljáráshoz való joggal összefüggő gyakorlata a hazai jogrendszerben

Image

Fenntartható Értékeink címmel indít értékmegőrző programot az Országos Bírósági Hivatal, ennek kapcsán nyilatkozott az InfoRádiónak dr. Handó Tünde.

Év
2014
Közlöny
File

Dr. Csanádi Lajos címzetes táblabíró, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettese 2014. június 15. napjától 2020. június 14. napjáig terjedő időtartamra dr. Mihályi Mónika bírót nevezte ki a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökévé.

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. szeptember 15-től dr. Patus Sándor bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökhelyettesének. A megbízás  6 évre szól.
 
Image

A Werbőczy Mundus scholar will spend his internship at the European Court of Human Rights (ECHR) in Strasbourg for the first time in history. Starting in September a Hungarian lawyer will spend several months at the Strasbourg-based European institution along with his fellows working at the Academy of European Law (ERA) in Trier and at the Court of Justice of the European Union (CJEU) in Luxembourg.

Image

Trombitás Mihály részeges pince fosztogató fa álkulcsai vagy a Zalaegerszegi Királyi Törvényszék eskükeresztje - ilyen különleges tárgyi emlékek is megtekinthetők az „Emlékezés erejével” című bíróságtörténeti kiállítás pécsi állomásán, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának patinás épületében.

Dr. Tünde Handó, President of the National Office for the Judiciary

Meghallgatás dátuma
Meghallgatási jegyzőkönyv
Pályamű
Meghallgatás dátuma
Meghallgatási jegyzőkönyv
Pályamű
Meghallgatás dátuma
Meghallgatási jegyzőkönyv
Pályamű
Meghallgatás dátuma
Meghallgatási jegyzőkönyv
Pályamű