Detailed search

A Szombathelyi Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az I. rendű vádlottat 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházra és 1 év kivitelezési mérnöki foglalkozástól eltiltásra, a II. rendű vádlottat szintén 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházra és 1 év árokásó gépkezelői foglalkozástól eltiltásra ítélte. Kötelezte továbbá a vádlottakat 1.090.147 forint bűnügyi költség egyetemleges megfizetésére. 

Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Szikszói Járásbíróság elnöki álláshelyének (54. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell arról, hogy

Pályázási határidő

P Á L Y Á Z A T I   F E L H Í V Á S

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény       (a továbbiakban: Iasz.) 33. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdetek a Fővárosi Törvényszék Műszaki Főosztályánál a főosztályvezetői állás betöltésére. 

Az állásra azok pályázhatnak, akik szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább öt év szakmai gyakorlattal és ügyviteli vizsgával rendelkeznek. 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. október 26-án tartott előkészítő ülésen, kifosztás bűntette és bankkártya felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy nővel és egy fiatalkorú férfivel szemben, akik a sértettet leitatták, majd elvették az értékeit.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint két hét alatt hét bűncselekményt követett el.
 

Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék T. Gy. A.-né és társa ügyében; a két nőt kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség.

Az ügyészség vádirata szerint I. r. T. Gy. A.-né vádlott az édesanyja a II. r. O.V. vádlottnak.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 10-én megtartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit korábban testi sértés bűntette, szeméremsértés vétsége és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság. 

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. április 10-én tartott tárgyalásán – büntethetőséget kizáró okra alapítottan - felmentette az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette, két rendbeli – egy esetben felfegyverkezve elkövetett - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és négy rendbeli felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól azt az idős férfit, aki 2023 tavaszán a szekszárdi kórházban egy késsel életveszélyesen megsebesített egy ápolónőt. A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.

 

Összbírói értekezlet  - 2024

A 2024-es összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót 2024. április 16-án dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel, aki örömteli hírként közölte, hogy a Kaposvári Törvényszéket 2023-ban – az előző évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte, ezt pedig az érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyában lehet a legegyszerűbben vizsgálni.

2023-ban országos szinten nőtt az érkezések száma, mely növekedés a Kaposvári Törvényszéken is tapasztalható.

Kiemelte, hogy a befejezések és érkezések aránya is kedvezően alakult, hiszen a Kaposvári Törvényszéken 2023-ban a befejezett ügyek száma az érkezettekét meghaladta, ez pedig azzal jár együtt, hogy az ügyhátralék 4 százalékkal csökkent.

Az időszerűség kapcsán elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszéken már 2020-ban is kevesebb elhúzódó ügy volt folyamatban, mint ami az országos átlag, számukat pedig a bíróság azóta is folyamatosan csökkenti.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. A Kaposvári Törvényszéken a polgári és gazdasági ügyek több, mint 93 százaléka elsőfokon jogerőre emelkedett, de a megalapozottságot mutatja az is, hogy a hatályon kívül helyezések aránya az előző évhez képest csökkent.

A minőségi ítélkezéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében 2023-ban 322 millió forintos beruházások – felújítási munkálatok, eszközbeszerzések – valósulhattak meg.

Ezt követően dr. Hajnal Éva szólalt fel, aki elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszék bírái 2023-ban kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenységet folytattak, az ügyforgalmi adatokban pedig kiugró eltérések nem merültek fel.

Kiemelte, hogy az elmúlt 3 évben a peres ügyek száma fokozatosan emelkedett, a nemperes ügyeké azonban hullámzó. A befejezések száma az érkezésekét meghaladta, így a folyamatban maradt ügyeké csökkent.

Elmondta, hogy az ügyérkezés számában – az általános csökkenés ellenére - több területen is növekedés mutatható ki. A gazdasági perek aránya a járásbíróságokon 29 százalékkal emelkedett, ez összefüggésben lehet a megye egyes részeiben érezhető gazdasági fellendüléssel. A szabálysértési és a végrehajtási ügyek száma is emelkedett, a törvényszéken pedig a katonai, munkaügyi és az elsőfokú polgári perek száma nőtt. Másodfokon mindkét ügyszakban a peres ügyek számának emelkedése tapasztalható.

A Kaposvári Törvényszéken a munkateher arányos mind a járásbíróságokon egymáshoz viszonyítva, mind országos viszonylatban. Az országos szintet meghaladó a másodfokú büntető ügyszak leterheltsége, itt ugyanis az egy tárgyaló tanácsra jutó érkezések száma az országos átlag 167 százaléka.

Az időszerűségi mutatók évek óta kiválóak, ahogy az elhangzott, az elhúzódó ügyek száma 8 százalékos csökkenést mutat.

Az ítélkezéshez szükséges személyi feltételek 2023-ban adottak voltak; egy bíró nyugállományba vonult, 4 titkár pedig bírói kinevezést kapott. Ugyanakkor a megyében 28 igazságügyi alkalmazott szolgálati jogviszonya szűnt meg, ami mutatja azt, hogy az országosan jellemző fluktuáció a Kaposvári Törvényszéken is megindult. Két vezetői kinevezés történt: 2023-tól dr. Kostyák Krisztina a Marcali Járásbíróság elnöke, dr. Gálig Péter pedig a Siófoki Járásbíróság elnökhelyettese.

Dr. Hajnal Éva az ítélkezés tárgyi feltételeivel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetést 2023-ban a szakértői és tolmácsdíjak 60 százalékos emelkedése terhelte meg leginkább: erre több, mint 103 millió forintot kellett elkölteni. Jó hír azonban, hogy a Cégbíróság kiköltözhetett a törvényszék III. épületéből, melyet visszaadtak az önkormányzat részére; a bérleti díjfizetés megszűnt, így a bíróság jelentős megtakarítást ért el.

 

Kaposvár, 2024. április 17.


A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. június 13-ig a bakonysárkányi lakóhelyén, az ingatlanának udvarán, illetve melléképületeiben magvakat ültetett el és azokat rendszeresen öntözte annak érdekében, hogy kábítószert termesszen. A gyanúsított által elültetett magvakból összesen 491 tő indiai hasis kender növényi egyed fejlődött ki, amelyeket a nyomozó hatóság 2021. június 13-án lefoglalt. 

Dr. Csanádi Lajos címzetes táblabíró, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettese 2014. június 15. napjától 2020. június 14. napjáig terjedő időtartamra dr. Mihályi Mónika bírót nevezte ki a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökévé.

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. szeptember 15-től dr. Patus Sándor bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökhelyettesének. A megbízás  6 évre szól.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2015. október 20-án elrendelte annak a 32 éves szolnoki férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. október 18. napján 10 óra 55 perckor Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen található egyik társasház előtti fedett teraszon, a gyermekkorú sértettet arra szólította fel, hogy adja át a telefonját. Miután a sértett ennek nem tett eleget, a gyanúsított megveréssel fenyegette.

Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt folytat nyomozást.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 48 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölte meg 76 éves édesapját.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 14-én nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette B. T. Z. vádlottat.
 
Image

A 2018 decemberében összehívott igazságügyi alkalmazotti értekezleten, ünnepélyes keretek között vehette át az „Év igazságügyi alkalmazottja” díjat a két legtöbb szavazatot elnyerő bírósági dolgozó Miskolcon. 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a 2022. március 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson annak a férfinak az ügyében, aki viszonzatlan érzelmei miatt rendszeresen zaklatta, zsarolta a sértettet, a nő férjét elrabolta és egy erdőben a fához kötözte. A bíróság két rendbeli emberrablás bűntettében, zsarolás bűntett kísérletében, testi sértés bűntettében és zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt a törvényszék halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. S. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 14 év fegyház helyett – 16 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett.