Detailed search

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. április 11-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a volt rendőrnek az ügyében, aki volt élettársát folyamatosan követte, zaklatta és megöléssel fenyegette. A férfi még szolgálat közben is kezdeményezett zaklató telefonhívásokat.

A Pécsi Törvényszék a 2017. március 29-én kihirdetett ítéletével M.D. vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 1 év 6 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt H. A. I. I. rendű és W. D. II. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottak jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 7 és 5,5 év fegyház helyett – 10 év és 6,5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10, valamint 7 év közügyektől eltiltás lett. 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 1 évre csökkentette a tetoválással foglalkozó vádlottal szemben – gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt – korábban elsőfokon kiszabott 2 év próbára bocsátás tartamát. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves, pápai férfinek, akivel szemben garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás. 

Image

Újabb hat évig lehet a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettese Dr. Fekete Zsolt, aki csütörtökön vette át kinevezését az Országos Bírósági Hivatal elnökétől.  Dr. Fekete Zsolt szerint első ciklusában azoknak a változásoknak az alapjait rakták le, amelyek a most következő időszakban adják majd a legtöbb feladatot a törvényszék számára.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a II.r. vádlott 2011. január 31-én Pécsett találkozott a sértettekkel, akikkel együtt italozott, a sértettek egyikének születésnapját ünnepelték. Ennek során II.r vádlott megemlítette, hogy folytathatnák az ünneplést az I.r. vádlott egyik baranyai falu szőlőhegyén lévő ingatlanában. A II.r. vádlott el is ment az I.r. vádlotthoz, míg a sértettek egyike több alkalommal telefonon beszélt az I.r. vádlottal, ami során a kezdeti barátságos hangnem szóváltásba torkollott és kölcsönösen szidalmazni kezdték egymást.

A Debreceni Járásbíróság 2022. április 11-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki több kiskorú lányt is arra kényszerített, hogy magáról pornográf tartalmú képeket, videót küldjön. Ezen felül a bíróság más bűncselekmények elkövetésében is bűnösnek mondta ki őt.

Mint erőszakos, többszörös visszaesőt, halmazati büntetésként tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a testvérpárt, akik tavaly novemberben bementek egy 92 éves, tiszagyulaházai asszony házába és kalapáccsal olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy az idős néni pár hónappal később elhunyt. 
 
Pályázási határidő

A Kúria elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

A Kalocsai Járásbíróság kifosztás miatt, nem jogerősen 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 36 éves dunaújvárosi férfit, aki idős emberektől  lopott egy kórházban.



Az ítélet szerint a vádlott 2020. január 21-én, a késő esti órákban a kalocsai kórház két kórteremből, három idős betegtől lopott el értékeket, így mobiltelefont, készpénzt, és  karórát. A kórházi dolgozókkal valótlanul azt közölte, hogy az ott ápolt édesanyját keresi, illetve, hogy sérülése miatt az ambulanciára kell mennie.

Pályázási határidő

A Kúria elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Pécsi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria büntető ügyszakos tanácselnöki (12. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Az elbírálás során előnyt jelent a büntető fellebbviteli ítélkezési, valamint a Kúrián szerzett igazgatási és szakmai vezetői tapasztalat.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 5 év börtönre és 10 év kiutasításra ítélte azt a két szerb férfit, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést szabott ki azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ciprusmohát gyűjtöttek Erdőhorváti különleges madárvédelmi területén. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy IV. és VI.r. vádlottak bűncselekményének helyes megnevezése hivatali vesztegetés bűntette. II. VI.r. vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége - a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén - a büntetés 2/3 részének kitöltését követő nap. A bíróság IV.r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ügyről