Detailed search

Pályázási határidő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke 

pályázatot hirdet 

 

a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezető-helyettesi álláshelyének (83. számú) betöltésére.

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya közleményben kíván reagálni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által a mai napon, „Félrevezető a bíróság közleménye az etikus hacker ügyében” címmel kiadott sajtközleményre.

A Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya visszautasítja, hogy az általa 2019. december 6-án kiadott „Jogerős ítélet a szolnoki hacker-ügyben” – című sajtóközlemény bármiben ellentmondana a jogerős bírósági ítéletben foglaltaknak, egyúttal, a közvélemény objektív és pontos tájékoztatása érdekében az alábbiakban pontonként haladva cáfolja a TASZ állításait:

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kábítószer birtoklás bűntette miatt Z. B. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év 6 hónap fegyház és 8 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság előtt folyó költségvetési csalási büntetőügyben a vád szerint a vádlott két internetes aukciós portálon értékesített ingóságokat 2009-2010-ben. 2009-ben összesen 2.308 terméken adott túl, melyből 6.484.264 Ft. bevétele származott. 2010-ben pedig 2.047 terméket adott el, 8.390.419 Ft. ellenében.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. március 28-án dr. S.D. vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. 

A bíróság emellett végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről a román állampolgárságú elkövetőt és rendelkezett arról is, hogy a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra.

Távollétében 2 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 36 éves vádlottat, aki fondorlatos módon csalt ki több százezer forintot a szomszédasszonyától. A többszörösen büntetett előéletű férfit 2021. január 19-én üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 decemberében a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt öt év börtönbüntetésre, öt év közügyektől eltiltása ítélte, valamint hét évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint egy szabolcsi kisvárosban 2020 decemberében egy reggel az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Image

Korszerű, európai színvonalú képzési központ létrehozását tűzte ki célul az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Balatonszemesen. Az épületegyüttes kiviteli tervezését követően az OBH elindította a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 304 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Veszprémi Törvényszék a 2015. május 20. napján kihirdetett ítéletével I.r. S.R. vádlottat bűnösnek mondta ki két rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen, társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, befolyással üzérkedés vétségében, valamint hat rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás vétségében, ezért őt halmazati büntetésül három év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék a II.r. I.Sz.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 465 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Év
2012
Dokumentum
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik 31 migránst akartak egy kamionnal Nyugat-Európába csempészni.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség négy férfi ellen emelt vádat emberrablás bűntette miatt az alábbi tényállás szerint:

A vádlottak közül III.r. és IV.r. vádlottak barátok, alkalmai munkavállalóként és albérlőként az I.r.  vádlott csávolyi tanyáján laknak.

A Debreceni Törvényszék a mai nyilvános ülésen kihirdetett végzésében helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság tavaly novemberben hozott ítéletét, melyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek S.J. vádlottat. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 8 év 6 hónapra súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az Egri Törvényszék ítéletét. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2016 áprilisában Cs. L. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és testi sértés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét.
 

A Tatabányai Járásbíróság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében döntött rablás bűntette miatt indult ügyben arról a 19 éves férfiről, aki egy vonaton rabolta ki az egyik utast. 

Helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt jogerősen 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki még 2011. január 14-én reggel kábítószer hatása alatt bement Püspökladány egyik óvodájába, majd összekülönbözött a kihívott rendőrökkel. A Püspökladányi Járásbíróság 2012. októberi döntésének megfelelően a törvényszék pártfogó felügyeletet is elrendelt.