Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 21 éves kiskunfélegyházi férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy idős nő kirablásával gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. október 6-án 8 óra 45 perc körüli időben beszélgetést kezdeményezett egy 84 éves idős nővel. A gyanúsított az egyik kezével ellökte az idős sértettet, míg a másik kezével kitépte a kezéből a kézitáskáját a benne lévő személyes iratokkal és 4.500.-Ft készpénzzel együtt, majd kerékpárral elhagyta a helyszínt.
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben elrendelte J. T. R. és élettársa, M. Á. gyanúsítottak előzetes letartóztatását. 
 

A Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak az ittas férfinak az ügyében, aki rendőri figyelmeztetés ellenére nem állt meg a lopott autóval.

szechenyi2020A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (továbbiakban: KEHOP) célja, hogy beavatkozásaival elsősorban a fenntartható fejlődés három, egymással szoros kölcsönhatásban és összefüggésben lévő dimenziója (gazdasági, társadalmi és környezeti) közül a környezeti tényező erősítését szolgálja, ugyanakkor áttételesen járuljon hozzá a gazdasági növekedés elősegítéséhez is.

A vádlottak 2019. május 18-án este – a sértett és a II. rendű vádlott közötti korábbi szóváltás miatt – egy menetrend szerinti buszon, a családja szeme láttára eszméletvesztésig rugdosták és ütlegelték a sértettet. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. október 19-én bíróság elé állítás keretében rablás bűntette miatt J.B. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltás büntetésre ítélte.

A nyomozás iratai szerint a férfi 2022. augusztus 13-án a tatabányai dohányboltnál ittas állapotban egy négy főből álló társasággal kötekedett. A gyanúsított ennek során megütött egy nőt, aki emiatt a földre esett. A megütött nőt azzal fenyegette meg, hogy hozza a baltát és levágja a fejét. Két férfi a nő segítségére sietett, őket a gyanúsított szintén megfenyegette. A férfi ezután egy gépkocsiból kivett egy fejszét, és azzal ijesztgetés céljából a társaság tagjai felé hadonászott, miközben azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!”. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte két embercsempészés bűntettével gyanúsított román férfi letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy két férfi 2021. szeptember 7-én egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsi rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

A vádlott Lábatlanon tartotta a körülbelül 6 éves staffordshire-pitbull keverék kutyáját, egy lakatlan ingatlanban, a szeméttel borított verandán egy 3 méteres láncon. Az állaton nem volt nyakörv, a lánc volt körbetekerve a nyakán és karabinerrel rögzítve, a lánc másik vége pedig az ablaktokhoz volt erősítve. A kutyának az idő múlásával a lánc kb. 1 cm mélyen bevágott a nyaki szöveteibe, nyílt sebet okozott, ami gyulladásban volt.

A Kecskeméti Járásbíróság 450.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a 63 éves kerekegyházi férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség gondatlan közveszélyokozás miatt emelt vádat.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 3-án tartott ülésen rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt indult ügyben 2 hónappal meghosszabbította annak a szlovák állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki idős nőket támadott meg értékeik elvétele végett. 

A letartóztatás elrendelésére és fenntartására a bűnismétlés veszélye miatt került sor. A végzés végleges.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 28-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy fuvarozó vállalkozóként dolgozó férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntettével vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2023. június 7-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettének kísérletével és kifosztás bűntettével vádolnak.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. február 13-án gyorsított eljárás keretében járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt 5 nap szabálysértési elzárással sújtotta Gy. J. eljárás alá vont személyt.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. június 5. napján megtartott előkészítő ülésén ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki megkínozta, és megöléssel fenyegette élettársát, mellyel a személyi szabadság megsértése és a súlyos testi sértés bűntettét követte el. 

A tényállás szerint a férfi 2022. október 28-30. között az oroszlányi lakásában féltékenységből összeszólalkozott élettársával, akit megöléssel fenyegetett. A férfi ezután a sértettet utasította, hogy feküdjön a szobájukban lévő ágyra, ott a kezeit és lábait összekötözte és őt a radiátorhoz kikötötte.

Szexuális cselekmény végzésére szólította fel lányát az a férfi, akinek ügyében ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. augusztus 22-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását egy különösen nagy kárt okozó rongálás bűntette miatt indult eljárásban.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt három alkalommal is tüzet gyújtott a XVIII. kerületben. Az első esetnél 12,5 hektáron égett az aljnövényzet, és a tűz lakóházakat is fenyegetett. A harmadik alkalommal egy halom vasúti támfát gyújtott meg, aminek következtében több közelben lévő konténer is leégett és közel 60 millió forintos kár keletkezett.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 61 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2024
A vele egy lakásban élő unokája rabolta ki a 84 éves sértettet 2015. január 11-én Miskolcon, egy Király utcai lakásban, ezért a járási ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását. Az indítvány szerint a gyanúsított pénzt kért a sértettől, aki a földre dobva adta azt át neki. Ezen felháborodva az unoka tenyérrel és ököllel bántalmazta  nagymamáját. Rövid idő elteltével ittas állapotban tért haza és ismételten pénzt kért.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. augusztus 16-án lopás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte V. T. és 2 társa letartóztatását.