Nyíregyházi Törvényszék - Gyorsított eljárásban ítélte 8 év fegyházbüntetésre a bíróság az idős asszony fülbevalóját kitépő férfit
A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. október 19-én bíróság elé állítás keretében rablás bűntette miatt J.B. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltás büntetésre ítélte.
Az ítéleti tényállás szerint a 86 éves sértett 2022. október 6-án délben nyíregyházi lakása előtt sepregetett. A vádlott észlelte az idős asszony fülében lévő arany ékszereket és elhatározta, hogy megszerzi azokat. A férfi ennek érdekében hátulról odalépett a sértetthez és megpróbálta kitépni füléből a fülbevalókat. Az egyik fülbevaló kikapcsolódott, így azt a vádlott el tudta venni. Ezután a másikat mindkét kezével rángatni kezdte. A sértett próbált védekezni, de erejéből fakadóan nem járt sikerrel. Végül a férfinak sikerült kitépnie a sértett füléből a másik fülbevalót is akként, hogy elszakította az idős asszony fülcimpáját. A vádlott ezt követően a megszerzett ékszerekkel távozott a helyszínről.
A sértett 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett.
A vádlott a tárgyaláson beismerte a bűncselekmény elkövetését és akként nyilatkozott, hogy megbánta tettét. A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott korábban már volt büntetve és jelenleg is van vele szemben folyamatban vagyon elleni bűncselekmény miatt másik büntetőeljárás.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be enyhébb büntetés kiszabása érdekében, így a jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.
Az ítélet kihirdetését követően a bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.
Nyíregyháza, 2022. október 19.