Detailed search

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 21-én egy hónapra elrendelte H. J. gyanúsított letartóztatását 2 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettének – melyből 1 rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett –, súlyos testi sértés bűntettének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 decemberében H.Gy. vádlottat bűnsegédként bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett csempészet bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 400.000.-Ft vagyonelkobzásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett.

Image

Egyre fontosabb szempont, sőt igény a hazai munkahelyeken, hogy kiemelt figyelem irányuljon a családbarát intézkedésekre. Nincs ez másképp a bíróságokon sem, hiszen cél, hogy a bírák és az igazságügyi alkalmazottak olyan körülmények között dolgozzanak, amelyek segítenek számukra a munka, a karrier és a magánélet összehangolásában.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. július 23-án meghosszabbította annak a három férfinak a letartóztatását, akiket jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az elsőrendű vádlott 2017 júniusában a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű vádlottal megállapodott abban, hogy az elsőrendű vádlott által Hollandiában megvásárolt és vonattal, vagy saját gépkocsijával -élelmiszer közé rejtve- Magyarországra behozott kábítószert a másodrendű vádlott továbbszállítja a negyedrendű és harmadrendű vádlottnak azért, hogy ők azokat tovább értékesítsék kábítószer fogyasztóknak.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint együttélésük során több alkalommal bántalmazta és fenyegette volt élettársát, majd 2019. május közepén történt szakításukat követően egyre erőszakosabban kezdte el támadni és zaklatni őt.

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2016. március 10-én elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás. 
 
A Battonyai Járásbíróságon embercsempészés bűntette miatt H. A. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben a bíróság 2015. szeptember 09-én – bíróság elé állítás keretében – meghozott jogerős ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki embercsempészés bűntettében, ezért őt 8 hónap börtönbüntetésre és Magyarország területéről 1 év kiutasításra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. 
 
A Tatabányai Járásbíróság 2015. október 19-én elrendelte annak a 38 éves győri férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint  jogtalan haszonszerzési célzattal tévedésbe ejtette H. Zs.
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. január 12-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság 2015. január 9-én kelt ítéletét, amelyben R. L. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzhamisítás bűntettében. Ezért 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésbe beleszámította az I. rendű vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt. 
 

A Balassagyarmati Törvényszéken az elhunyt sértett hozzátartozója által előterjesztett pótmagánvád alapján van folyamatban büntetőeljárás azt követően, hogy a Nógrád Megyei Főügyészség a vádlottal szemben folyamatban volt nyomozást korábban megszüntette.

A pótmagánvádban foglalt tényállás szerint a vádlott és élettársa (az elhunyt sértett) kábítószer árusításból tettek szert jövedelemre 2016 szeptemberében és az azt megelőző hónapokban, amely miatt a nyomozóhatóság megfigyelése alatt álltak.

A két német nő - egyikük két kiskorú gyermekével együtt -2013 augusztusában nyaralni érkezett Keszthelyre. A Balatoni-parti város egyik utcájában kibéreltek egy emeletes sorházi lakást, ahol 2013. augusztus 6-án este a földszinti teraszon grillezni kezdtek a bérbeadó által rendelkezésükre bocsájtott szabadtéri faszenes grillsütőn. A vádiratban foglaltak szerint a grillezést valamikor éjfél előtt fejezték be, s nyugovóra tértek, ám az égést szakszerűen nem szüntették meg.
A Nyíregyházi Járásbíróság felmentette a vádlottakat az ellenük segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult eljárásban.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. június 1-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A Tiszafüredi Járásbíróság 2017. június 1-jén meghozott, aznap jogerős ítéletével tartási kötelezettség elmulasztásának vétségében mondta ki bűnösnek és 120 óra közérdekű munkára ítélte azt a 48 éves büntetlen előéletű debreceni férfit, akinek noha a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott egyezség alapján gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége állt fenn kiskorú gyermeke után, ennek több mint két és fél éven át önhibájából csak részben, nem az előírt összegben, illetőleg gyakorisággal tett eleget. 
 

A Kecskeméti Törvényszék 10 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 55 éves kiskunfélegyházi férfit, aki leszúrta a lakótársát.

A Kecskeméti Törvényszék távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson 8 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja az ügyészség.   

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. május 26-án megtartott nyilvános tárgyaláson halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2018. december 17. napján Tolna-Mözs lakott területén belül – haladása során – az általa vezetett jármű elejére szerelt seprőgép jobb szélével elsodorta az úttest szélén rollátor segítségével közlekedő idős korú sértettet. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 706 rendbeli csalás vétségében mondta ki  bűnösnek nem jogerősen azt a vádlottat, aki egy zalai alapítvány nevében gyűjtött adományokat.