Szekszárdi Törvényszék - Ítélethozatal halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében

Szervezeti egység
Szekszárdi Törvényszék

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. május 26-án megtartott nyilvános tárgyaláson halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2018. december 17. napján Tolna-Mözs lakott területén belül – haladása során – az általa vezetett jármű elejére szerelt seprőgép jobb szélével elsodorta az úttest szélén rollátor segítségével közlekedő idős korú sértettet. 

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott szürkületi, korlátozott látási viszonyok között, nedves felületű úttesten, 15 km/h sebességgel közlekedett az általa vezetett munkagéppel. Haladása során – nem az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá a jármű sajátosságainak megfelelően választott sebessége miatt – későn észlelte a vele szemben, az úttest menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjának szélén, sötét ruhában közlekedő gyalogost. Ennek következtében a vádlott az általa vezetett munkagép elejére szerelt seprőgép elejének jobb szélével elsodorta a sértettet. A sértett annak ellenére haladt az úttestnek a vádlott menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjának szélén, hogy az úttesttel párhuzamosan az ingatlanok előtt kiépített – gyalogos közlekedésre alkalmas – járda volt. 
A baleset következtében az időskorú sértett olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi kezelése során életét vesztette. 

Az elsőfokú bíróság a vádlottat 1 év fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, valamint kifogástalan közlekedési előéletét. Enyhítő körülményként vette figyelembe továbbá a nagyfokú sértetti közrehatást, figyelemmel arra, hogy a sértett kedvezőtlen látási viszonyok között sötét ruházatban, forgalommal szemben az úttesten, rollátorral közlekedett. 
Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre jogosultak három munkanap határidőt tartottak fenn a nyilatkozattételre.

Szekszárd, 2021. május 27.

Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály