Miskolci Törvényszék - előzetes letartóztatás, rablás

Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
A Kazincbarcikai Járásbíróság 2016. március 10-én elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás. 
 
A gyanúsítottak – ismeretlen társaikkal - 2016. március 7-én a kora esti órákban ittas állapotban megjelentek a 74 éves sértett edelényi házánál, egyikük az ingatlan nagykapujának reteszét kiemelve kinyitotta a nagykaput, majd bementek az udvarra és bezörgettek a ház hátsó ajtaján. A zörgetésre a sértett kinyitotta az ajtót, ezután bementek a házba és megfenyegették a sértettet, hogy adjon pénzt, mert ha nem, rögtön elvágják a torkát. Ezt követően ütlegelni kezdték a sértettet, miközben azt kérdezték, hogy hol a pénze. A sértett azt válaszolta, hogy nincsen pénze, ezért az elkövetők bementek a szobába, illetve a konyhába és ott kutatni kezdtek, ennek során megtalálták a sértett pénztárcájában lévő 2.000.- forintját, melyet magukhoz vettek, illetve megették a szalonnáját, banánját, miközben a magukkal vitt borral megkínálták a sértettet.
 
Figyelemmel arra, hogy mind a két gyanúsított büntetett előéletű és korábban túlnyomó részt erőszakos és vagyon elleni cselekményeket követtek el, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén ismételten hasonló bűncselekményeket követnének el, hiszen bejelentett munkahely hiányában megélhetésüket ilyen cselekmények elkövetésével tudják biztosítani. Feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítási eljárást.
 
A kiszabható büntetés várható mértékére figyelemmel megalapozottan lehet következtetni arra is, hogy a gyanúsítottak megszöknének, elrejtőznének a hatóság elől, ezért a bíróság az előzetes letartóztatásukról döntött.
 
Miskolc, 2016. március 16. 
 
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya