Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az Egri Törvényszék ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését 6 évre enyhítette, melyet börtönben rendelt végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet jogerős.

Az ügyről

Image

Dr. Hornyák Szabolcs, a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója az Inforádió Paragrafus című műsorában az idei első féléves fogalmazói felvételiről, a jelentkezés módjáról, a versenyvizsgáról, illetve a bíróvá válás állomásairól beszélt.

Az I.r. vádlott kihallgatásával folytatódott az úgynevezett parndorfi ügy tárgyalása. A vádlott nem tett vallomást arra hivatkozással, hogy még nem hallotta vádlott társai nyilatkozatait. Ezért dr. Jádi János, a tanács elnöke ismertette a nyomozati kihallgatási jegyzőkönyveket, melyekben a vádlott érdemi nyilatkozatot szintén nem tett.
 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 januárjában V. I. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

A világhálón elérhető legfrissebb jogtudományi szakirodalmat is nyújtó hazai időszaki kiadványok válogatott gyűjteménye.

Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

2025. 04. 24.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2025. április 24-én rendezett a 2024-es évről szóló sajtótájékoztatón és Médiaklubon, amelyet dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla sajtószóvivőjével és Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével közösen tartott. Az idei első médiaklub témája: Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése volt.

Év
2018
Közlöny
File
2015. december 10-én hozott I. fokon ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság G. község egykori polgármestere és az önkormányzat egyik volt dolgozója büntetőügyében.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. január 15-én ítéletet hirdetett a T. J. és K. T. vádlottak ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg, ezért őket 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: V., Markó u. 27., I. 97.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Felsőzsolca és Vidéke  Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 29-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  III.,315.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A evoBank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.30; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44. IV. 405.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Széchenyi István Hitelszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 3-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.30; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  VI.,602.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Savaria Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 15-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 12.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. em. 218.).
 
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. június hó 5. napján egy hónapra elrendelte a Recsken elhunyt kisfiú édesapjának előzetes letartóztatását.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 15.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  I.,103.).
 
A Szolnoki Járásbíróság a Mezőtúri Járási Ügyészség előzetes letartóztatásra irányuló indítványától eltérve 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a rákóczifalvai testvérpárnak a házi őrizetét, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy egy kétpói tanyán a hatályos jogszabályok szerint kábítószernek minősülő indiai kendert, ún. cannabist termesztettek. 
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Porsche Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III.,316.).