Detailed search

Jogerősen is bűnös nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettében
 
A Debreceni Törvényszék ma tartott nyilvános ülést a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt Ágoston Tibor ellen indult büntetőügyben. 
 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-án annak a nőnek az ügyében, aki az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztotta és bántalmazta a sértettet. 

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kifosztás bűntettében és testi sértés bűntett kísérletében. Ezért a 34 éves nőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. július 13-án megtartott nyilvános ülésen helybenhagyta a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Nyírbátori Járásbíróság ítéletét.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a megváltoztatta és az I. r. vádlott tekintetében mérsékelte a büntetést. A II. r. vádlott vonatkozásában a döntés még első fokon jogerőre emelkedett, míg a másodfokú döntés az I. r. vádlottat tizennégy év helyett tizenkét év hat hónap – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, a III. r. vádlott büntetése pedig nem változott. 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint vonatkozásában a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben helybenhagyta.
 
Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 1 évre leszállította annak a 26 éves férfinak a büntetését, akit az ügyben első fokon eljárt Mezőtúri Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt, mint különös visszaesőt 1 év 8 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt amiatt, mert jogos követelését erőszakkal próbálta behajtani. 
 

A sértett szóvá tette a gyanúsított nem megfelelő munkavégzését, mire a férfi halálosan megfenegette és egy késsel próbálta megtámadni a lakhatását is biztosító munkaadóját. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat nyomozást.

Több százezer doboz illegális cigarettát és más dohányterméket állított elő és szállítmányozott egy 14 fős, nagyobbrészt ukrán elkövetőkből álló csoport. Ellenük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága indított eljárást. 2024. május 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája az ügy 9 terheltjét tartóztatta le, a további terheltek letartóztatási ülése 2024.05.10-én várható.

Jelentős értékre, fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 6-án megtartott ülésén elrendelte az egyik terhelt letartóztatását.

2016. június 10-én (pénteken) központi oktatás miatt elmarad a panasznapi ügyfélfogadás
az Egri Járásbíróságon.
 
Eger, 2016. június 7.
 
Az Egri Törvényszék Sajtóosztálya
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. augusztus 14-én emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntető ügyben elrendelte Sz.T. gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2014. szeptember 14-ig. A bíróság végzése nem jogerős. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2014. november 6-án elrendelte egy 44 éves férfi előzetes letartóztatását a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére a hozzátartozója által erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 

A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondta ki R. M. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 2 év 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szikszói Járásbíróság azt a két fiatal férfit, akik 2017 áprilisában Szikszón egy élelmiszerbolt előtt az ittas állapotban lévő sértettnek „herbálos” cigarettát adtak, hogy még inkább elbódítsák, és állapotát kihasználva elvették a nála lévő mindösszesen 4400,- forintját. A sértett a korábban elfogyasztott alkoholtól és a bódító hatású anyagot tartalmazó cigarettától szédült, egyensúlyát elveszítette, rosszul lett.

 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. február 9-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben H.J. I. rendű, R.F. II. rendű, és F.A. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett lopás bűntettében. Ezért az I. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg a III.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatását rendelte el annak a két gyanúsítottnak, akik a megalapozott gyanú szerint április 26-án az általuk vezetett olasz rendszámú tehergépjármű rakterében 20 fő, érvényes úti okmánnyal nem rendelkező afgán és pakisztáni állampolgárt szállítottak volna Olaszországba. 
 
A NAV járőrszolgálata a gyanúsítottakat az M7-es autópálya egyik pihenőhelyén vonta ellenőrzés alá.
Előzetes letartóztatást rendelt el a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a 2015. május 7-én Balinkán elkövetett cselekmény miatt emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban. A megalapozott gyanú szerint egy idős férfi az élettárásra támadt, őt egy késsel a nyakán megsebezte, a sértett fejbiccentő izmát keresztben átvágta. A magatartása következtében a közvetlen életveszélyes sérülés veszélye fennállt.
 

Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 2015. június 4. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2015. július 5. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

Az elmúlt héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító vádlottat a bíróság jogerősen 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 7 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Garázdaság vétsége miatt a bíróság a korábban szintén garázdaság vétsége miatt próbára bocsátott vádlottat végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 7 hónap fogházbüntetésre ítélte.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányságon folytatólagosan megvalósított, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás három gyanúsítottal szemben, akik az alapos gyanú szerint 2014. december 20. és 2015. november 24.