Detailed search

Az Ózdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Kisvárdai Járásbíróság lőfegyverrel visszaélés bűntette és állatkínzás vétsége miatt 2017. november 22-én 2 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte B. L. vádlottat.
 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. szeptember 23-án tartott ülésen, különösen nagy értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben 3 hónappal meghosszabbította 1 nő és 2 férfi letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatások meghosszabbítása a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a bűnismétlés, illetve a bizonyítás veszélyeztetése miatt szükséges és indokolt. A végzés egy gyanúsított esetében végleges, a másik két gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. június 24-én a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte V.Cs. I. rendű és B.Sz. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. március 31-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. június 23-án tartott előkészítő ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben, 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 év 6 hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy gyermekkorú lánynak és egy fiatalkorú fiúnak adott át kábítószert fogyasztásra. A bíróság a próbaidőre elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét. Az ítélet jogerős.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. május 30-án rémhírterjesztés büntette miatt dr. G.Gy. vádlottat 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Tatai Járásbíróság a 2022. július 27-én tartott előkészítő ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről azt a román állampolgárságú férfit, aki illegálisan 25 migránst szállított. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője 3 munkanapot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

A Tatabányai Járásbíróság, 2022. augusztus 1-jén gyorsított eljárásban hozott ítéletet azzal a francia állampolgárságú férfivel szemben, aki 2 migránst szállított illegálisan a gépkocsival. 

Kifosztás bűntette és lopás bűntettének kísérlete miatt az Ózdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletével 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy ózdi ingatlanból értéktárgyakat vett magához. 

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2021 májusában a sértett házához ment és a nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül a hálószobába bejutott. Az ott alvó sértett feje alól elvette annak autóstáskáját, amiben 10.000 forintot talált, ezt magához véve elhagyta a helyszínt. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos csoportvezető-helyettesi (317. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében megállapította, hogy a vádlott bűnös közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért kettőszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Debreceni Járásbíróság 2022. március 28-án kihirdetett ítéletében felmentette a vádlottat az önbíráskodás bűntettének vádja alól.

 

A vádirati tényállás szerint a vádlott erősen ittas állapotban 2020. október 2-án 23 óra 15 perc körül Debrecenben, a Kishegyesi úton lévő nagyáruház előtt észrevette a sértettet, aki mellett a földön egy sporttáska volt. A férfi váratlanul a nő mellé lépett, majd a vállára vette a táskát, amit eltulajdonított a benne lévő laptoppal és más értéktárgyakkal.

 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon elsőfokú ítéletet hirdetett egy nemzetközi sportfogadási csalások kapcsán indult büntetőügyben, amelyben az ügyészség 12 ember ellen emelt vádat számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntette, folytatólagosan elkövetett gazdálkodó szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. A bíróság 8 vádlottal szemben (I-VIII.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai nem jogerős ítéletével 2 rendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy – a sérelmére korábban elkövetett szexuális abúzus miatti bocsánatkérés érdekében – több esetben zaklatta a katolikus egyház plébánosait. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. február 14-én tartott tárgyaláson, maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki gépkocsijával motorost ütött el egy esztergomi kereszteződésben. 

A Budapest Környéki Törvényszéken, mint elsőfokú bíróságon Szalay Csaba büntető bíró, 2018. január 5-én megtartott folytatólagos és nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan, szexuális cselekmény végzésével vagy végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoltak.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. május 11-én tartott tárgyaláson, közúti veszélyeztetés bűntette, és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben, 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte távollétében azt a büntetett előéletű férfit, aki az autópályán tolatva okozott balesetet.  

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon 7 év fegyházbüntetésre súlyosbította a csalás bűntette miatt K-né J. A. M. vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 6 év fegyházbüntetést. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 6 évről 7 évre súlyosbította a törvényszék. Helybenhagyta a vádlottal szemben elsőfokon kiszabott, 3 millió Ft-ot meghaladó vagyonelkobzást.