Detailed search

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2021. november 1. napjától 2027. október 31. napjáig terjedő időtartamra Dr. Husek Dánielt nevezte ki a Kecskeméti Törvényszék elnökévé.

A fenti időponttól Dr. Bicskei Ferenc vezetői tisztsége megszűnt.

A Kecskeméti Törvényszék elnöke 2021. november 1. napjától 2027. október 31. napjáig terjedő időtartamra a Kecskeméti Járásbíróság elnökévé Dr. Siposné dr. Zentai Anitát nevezte ki.

A fenti időponttól Gillyné Dr. Malkócs Angéla vezetői tisztsége megszűnt.

A Kecskeméti Törvényszék elnöke 2021. november 2. napjától 2027. november 1. napjáig terjedő időtartamra a Kecskeméti Törvényszék Összevont Cégbírósági és Perenkívüli Csoportjának csoportvezetőjévé továbbra is Dr. Négyessy András Lászlót nevezte ki.

Kecskemét, 2021. november 2.

2024. március 27-én 09.00 órakor bíróság elé állítás lesz az ifj. P. T.-vel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyamatban lévő, 16.B.10339/2024. ügyszámú büntetőügyben.
 

A bíróság elé állítás helyszíne a Pesti Központi Kerületi Bíróság földszint 7. számú tárgyalóterme.
 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
 

Az érdeklődők 2024. március 26-án 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
 

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
 

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a bíróság elé állításon (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a bíróság elé állításra.
 

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
 

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. március 26-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
 

Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
 

A Miskolci Törvényszék előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki barátját benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta. A vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 

A Budapest Környéki Törvényszék büntető tanácsa 2018. október 12-én folytatólagos és nyilvános, helyszíni tárgyalási napot is beiktató tárgyalás-sorozatot követően a vádlottak távollétében hirdetett ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, elkövetett emberölés bűntettével vádolt meg.

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. március 20-i ülésén megszüntette a letartóztatását és egyúttal elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a nőnek, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A bíróság az előzetes kényszergyógykezelés végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki, amely az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb hat hónap időtartamra, azaz 2019.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. szeptember 12-én bíróság elé állítás során jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte azt a két brit fiatalt, akik parkoló autókat rongáltak meg Budapesten a Mentőpalota előtt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. szeptember 13-án személyi szabadság megsértésének bűntette, súlyos testi sértés és kényszerítés bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte Á.R. gyanúsított letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 14-én tartott ülésen, jogerős végzésében 2 hónappal ismételten meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. május 17-én tartott ülésen meghosszabbította a letartóztatását 2021. július 19-ig annak a férfinek, aki Tatabányán, 2020. április 12-én az esti órákban megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így számára 3 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre, valamint a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítélte azt a férfit, aki gondatlanságával maradandó fogyatékosságot eredményező közúti balesetet okozott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. február 25-én tartott ülésén embercsempészés bűntette miatt elrendelte annak a bolgár férfinek a letartóztatását 1 hónapra, aki 5 migráns személyt próbált Ausztriába csempészni.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. november 21-én gyorsított eljárásban lopás vétségének kísérlete, valamint garázdaság és testi sértés vétsége miatt jogerősen közérdekű munka büntetésre ítélte fiatalkorú H.I. vádlottat. 

A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 9-én egy hónap időtartamra elrendelte M.Á. és fiatalkorú K.K.E. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Budaörsi Járásbíróság 2019. december 16-án nyilvános és folytatólagos tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akiket különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező férfi –a másodrendű vádlott- 2019. július első hetében Bolhás területén talált egy lőfegyvert és 12 töltényt, amiket egy zsákba tett, hogy megtartsa magának. A zsákot elvitte a testvére bolhási házába, ott elrejtette, majd a ház lakója -az ötödrendű vádlott- egy hónappal később a puskát és a töltényeket megtalálta és felhívta a testvérét, hogy vigye el őket.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. február 15-én tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet egy fiatal férfivel szemben, aki egymást követően 3 épületbe hatolt be lopási szándékkal és tettével jelentős rongálási kárt is okozott.

Az Esztergomi Járásbíróság a garázdaság vétsége miatt indult ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 270.000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, akit a rendőrség nyomban elfogott az erőszakos cselekmény észlelését követően. A végzés jogerős.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. december 31-én egy hónapra elrendelte annak a 19 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. december 29-én délután 1 óra 20 perckor szóváltást követően késsel támadt rá egy férfira Tatabányán, és az arcán megsebesítette. A gyanúsított ellen egy másik súlyos testi sértés ügyében is nyomozás folyik, amely még 2021. november 15-én történt.

A Komáromi Járásbíróság büntetővégzésében, rongálás vétsége miatt 150.000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki csákánnyal okozott kisebb kárt haragosa gépkocsijában.

A lopás bűntette miatt indult ügyben született jogerős büntetővégzés azzal a párral szemben, akik egy babakocsiba rejtve tulajdonítottak el dolgokat egy esztergomi áruházból.