Detailed search

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, garázdaság vétsége miatt 140.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves szír férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 2-án ismeretlen helyen 11 szír állampolgárságú személyt vett fel egy kisbusszal, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Apostag környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. február 25-ig – elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak a letartóztatását, akiknél a napokban Sopron környékén közel négy kilogramm kokaint találtak és a gyanú szerint kábítószerkereskedelem céljából hozták be az országba.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. november 27-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akinek csomagtartójában a 2017. november 24-én délután 16.00 óra körüli időben folytatott közúti ellenőrzés során közel 108 gramm amfetamin tartalmú fehér port és zöld színű tablettákat találtak a rendőrök. A férfit azzal gyanúsítják, hogy karcagi és Karcag környéki lakosoknak több mint 50 alkalommal értékesített amfetamin tartalmú kábítószert.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. április 24-én felmentő ítéletet hozott abban a megismételt büntetőügyben, amelyben az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egykori vezetőjét és két vádlott társát hűtlen kezelés bűntettével vádolta az ügyészség.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 2017. november 9-én K. A. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
Összesen 17 kölyökkutya pusztult el, mivel az autóban, amely őket szállította nem biztosították számukra a megfelelő körülményeket. Az ügyben két olasz állampolgárságú vádlottnak állatkínzás bűntette miatt kellett felelnie a bíróság előtt. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. április 29-ig – elrendelte annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolnak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. január 29-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt.
 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon hat és fél év fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki 2017 szeptemberében egy idős embert bántalmazott a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtti utcán. A sértett a bántalmazás hatására egyensúlyát vesztve a járdára zuhant, amelynek következtében súlyos koponyasérülést szenvedett, és a kórházba szállítását követően néhány nappal elhunyt.

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Debreceni Járásbíróság 2017 júniusában hozott ítéletét - melyben az ügy mind az öt vádlottját bűnösnek mondta ki társtettesként , a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében – megváltoztatta. A másodfokú bíróság egy vádlott esetében súlyosított, egy vádlott esetében nem változtatott, míg három vádlottnál enyhített a korábban kiszabott büntetéseken.  
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 58 éves román férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 1-jén ismeretlen helyen 23 migráns személyt vett fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Dunavecse környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 34 éves pécsi férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. augusztus 23-án a szerb-magyar határ közelében (Ruzsa környékén) 9 török és 5 szír állampolgárságú személyt vett fel az általa vezetett lakóbusszal annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat az M5-ös autópályán, igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság minden vádpontban bűnösnek találta azt az afgán fiatalembert, aki 2018 szeptemberében megerőszakolt egy nőt egy gyroszos mosdójában. A bíróság ezért, és egyéb szexuális jellegű bűncselekményekért öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte és hat évre kiutasította Magyarország területéről.