Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 138 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 5-i végzésében fenntartotta A. Áron Gergely előzetes letartóztatását abban a büntető ügyben, amelyben a Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene.

A bíróság a döntését a szökés elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatályba lépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által 2022. december 14-én az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban. A Fővárosi Törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt.

A csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt T. Cs. I. és 10 társa ellen indult büntetőügyben az eddig tartott több mint 100 tárgyalási napot követően a 2018. szeptember 3. és december 21. közötti időszakra csaknem 50 újabb tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

2024. 11. 04.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2024. október 30-án 24 rendbeli kifosztás és 1 rendbeli kifosztási kísérlet bűntette miatt – a jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését töltő többszörös visszaesőt – elsőfokú ítéletével 7 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte.

Image

Különleges helyszínen, a Diósgyőri Várban emlékezett meg a Bíróságok Napjáról a Miskolci Törvényszék. Kettős évfordulót is ünnepeltek az idén: a bírói függetlenség 150. és a miskolci igazságügyi palota átadásának 120. évfordulóját.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 444 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
2025. 06. 19.

A vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmény miatt C. Y. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék azon döntését, mellyel hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróságot. Az ítélőtábla fenntartotta a vádlott - Budapest közigazgatási területére elrendelt - bűnügyi felügyeletét a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig. 

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését helybenhagyó döntésről a határozat írásba foglalását és a felek részére történő megküldését követően részletes sajtóközleményt teszünk közzé az ítélkezési szünetet megelőzően.

A Fővárosi Törvényszék 2018. május 2-án annyiban változtatta meg az elsőfokú bírói döntést, hogy a gyanúsított az elsőfokú nyomozási bíró által előírt heti négy alkalom helyett, heti egy alkalommal köteles jelentkezni a lakhelye szerinti kerületi rendőrkapitányságon.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013 szeptemberében Soroksáron megölt egy futó nőt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 521 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 647 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. március 5-én a fiatalkorú T. G. L. ellen szeméremsértés vétsége miatt indított büntetőeljárásban a gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
 

Bűnösnek találta a Debreceni Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és közokirattal visszaélés vétségében azt a két algériai fiatalt, akik 2013 májusában raboltak ki két lányt Debrecenben. A támadókat a Sámsoni úti befogadó állomás felé menekülve fogták el a rendőrök.

Szabályosan járt el a bíróság akkor, amikor úgy rendelkezett, hogy amennyiben nincs akadálya, akkor az előállító büntetés-végrehajtási őr a vádlott kezéről a bilincset levegye. Ilyen esetekben is rajta marad azonban a terhelt kezén az úgynevezett vezetőbilincs, aminél fogva a bv. őr továbbra is fogva tartja. A biztonsági felügyelő ennek segítségével tudja az esetlegesen nem helyénvaló mozgásában megakadályozni vagy korlátozni a vádlottat.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 221 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. július 2-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Zs. R. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét úgy, hogy a vádlottal szemben kiszabott fegyházbüntetés mértékét 20 évről 12 évre enyhítette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 7-i végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. G. gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.
Image

A családi kapcsolatok jelentősége, a gyermek tartózkodási helyének megváltoztatása, a kapcsolattartás és a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség volt a fő témája a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Konferenciának, melyet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szervezett száz családjogi és büntető bíró részvételével.