Detailed search

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 239 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott pontosan meg nem határozható időponttól kezdődően 2021 áprilisáig Budapesten, az eljárás során ismeretlenül maradt személytől biofüvet szerzett be, melyet Pécs belvárosában, illetve lakóhelyén pakkonként 1.000 forintért értékesített. Az elsőrendű vádlott a hajléktalan életmódot folytató másod- és harmadrendű vádlottakat befogadta, a lakhatásukért cserébe megállapodtak abban, hogy segítenek neki a biofű értékesítésében. Ekkortól a biofüvet közösen értékesítették és megélhetésüket a bevételből biztosították.

Részben megváltoztatott, részben hatályon kívül helyezett törvényszéki ítélet

A Pécsi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette büntető tanácsa részben megváltoztatta, illetve részben hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét.

A vádlott (1984) és a sértett lánya élettársak voltak, együtt éltek a 63 éves sértett tatabányai családi házában. A vádlott és a sértett között gyakran voltak veszekedések, mivel a sértett szerint a vádlott rendetlenséget hagyott maga után, nem segített a háztartási munkákban, időnként nem volt munkája és késett a rezsi utalásával. 

A vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt dr. T. P. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét valamennyi vádlott esetében megváltoztatta. Az I., II., III. és IV. rendű vádlott bűncselekményeit társtettesként elkövetettnek és részben eltérően minősítette. A III., IV. és VI. rendű vádlottak bűnösségét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően további vesztegetési cselekményekben is megállapította. Az I., II., III. és IV.

A vádlott (1995) 2014. december 31-én Dorogon a lakóhelyén szilveszterezett, mikor a közös udvarra néző két lakásban mulatozó családok között éjfél előtt konfliktus robbant ki. A tömegverekedés kezdeményezője, és lefolyása sem volt pontosan megállapítható, az biztosan megállapításra került, hogy az egyik oldalon a vádlott és S.T., a másik oldalon a sértett, M.L., J.Cs. és B.A. tevékenyen részt vettek, akik sérüléseket is elszenvedtek.
Image

Az 5 éven túli ügyek csökkentése és az ügyteher elosztása volt a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletének fő témája. 

Az ittas állapotban lévő, büntetett előéletű, 1981-es születésű vádlott és a társaságában tartózkodó férfi 2019. október 20-án éjfél után egy benzinkút shopjában a pénztárnál számlájukat rendezték. Ugyanitt tartózkodott az ittas sértett is, aki a fizetést követően elindult a vádlott irányába, közben odaszólt neki, hogy a tankolást se felejtse el kifizetni, amit a vádlott kötekedésnek vélt, és összeszólalkoztak, de végül kezet fogtak. A konfliktus azonban nem ért véget, a vádlott és a sértett ismét veszekedni kezdtek.

A Fővárosi Ítélőtábla 2021. április 6-án tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, amely alapján az I. rendű alperes helyreigazítás közzétételére, míg a II. rendű alperes az első- és másodfokú perköltség viselésére lett kötelezve.

A harmincas évei elején járó vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek egy plédekből és nejlonból összetákolt sátorban. Állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek. Napi rendszerességgel nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és ilyenkor veszekedtek, több alkalommal tettleg is bántalmazták egymást.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt M. Á. B. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 15 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3-ának letöltése után szabadulhat.
 
Egy ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a rablás és más bűncselekmények miatt P. S. és társai ellen indult büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
Az I., a II. és a VII. rendű vádlottak bűnösségét személyenként további 2 rendbeli, társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében is megállapította.
 
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a szemérem elleni erőszak és más bűncselekmény miatt B. I. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéletének a vádlottak bűnösségére és a büntetésére vonatkozó részét. Így az I.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt T. I. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. fokon előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett  emberölés bűntettének kísérleteként elbírált cselekményt a táblabíróság előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, rablás bűntettének és súlyos testi sértés kísérletének minősítette.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 57 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 100 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 313 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021