Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 122 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Fővárosi Törvényszék 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki arcul ütött egy embert, aki ennek következtében elesett, beverte a fejét és életveszélyes koponya sérüléseket szenvedett. A sértett később a kórházban korábbi betegségei következtében elhunyt, a halála és a sérülései között nem volt okozati összefüggés.

A Fővárosi Törvényszék többek között kényszermunka bűntette miatt bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki koldulásra kényszerítette a feleségét.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető bírói (546. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 12. napján V. K. vádlott ellen emberölés bűntette kísérletének miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott büntetését enyhítette.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 186 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 

Polgári Kollégiuma csoportvezető-helyettesi (116. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Magyar Nemzeti Bank Zrt. felperesnek a CIB Lízing Zrt. alperes ellen szerződéses kikötések tisztességtelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 16. Gf. tanácsa 2015. július 8-án  meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Hitelezési Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. tanácsa 2014. november 4-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta. 
 
Az UCB Ingatlanhitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. tanácsa 2014. december 12-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a keresetet teljes egészében elutasította.
 
A HETA Asset Resolution Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. tanácsa 2015. március 4-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
 
A Raiffeisen Lízing Zrt felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. tanácsa 2015. március 18-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaperek címszó alatt olvasható.
 
A Fővárosi Ítélőtábla, B. B. ellen több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt indult ügyében 2015. június 1-jén 9 órai kezdettel tűzött ki újabb határnapot határozathirdetésre.
 
A határozathirdetés helyszíne: Fővárosi Ítélőtábla Budapest, V., Markó u. 16. földszinti díszterem
 
Pályázási határidő

81.E/2023. (II. 7.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy polgári ügyszakos ítélőtáblai bírói (51. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi ügyekben szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. március 10. napja

A Fővárosi Törvényszék 2017. március 8-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2014 nyarától kezdődően több vagyon elleni bűncselekményt követett el, majd 2014 szeptemberében zuglói lakásában különös kegyetlenséggel megölt egy prostituáltat.
 
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az UniCredit Leasing Immo Truck Pénzügyi Szolgáltató Zrt felperesnek, a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét. 

Pályázási határidő

497.E/2019. (IX. 19.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma

kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

A Fővárosi Törvényszék a 2014. június 3-án kihirdetett ítéletével 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte P. I. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.