Detailed search

2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak. 

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 24-én 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 26-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 23-án 9-ig, illetve 2024. szeptember 25-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 23-án, valamint 2024. szeptember 25-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. október 15-én 9-kor, mind pedig a 2024. október 17-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. október 14-én 9-ig, illetve 2024. október 16-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. október 14-én, valamint 2024. október 16-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. január 28-án 9-kor, mind pedig a 2025. január 30-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. január 27-én 9-ig, illetve 2025. január 29-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 27-én, valamint 2025. január 29-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 24-én 9-kor, mind pedig a 2025. június 26-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 23-án 9-ig, illetve 2025. június 25-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 23-án, valamint 2025. június 25-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. július 1-jén 9-kor, mind pedig a 2025. július 3-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 30-án 9-ig, illetve 2025. július 2-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 30-án, valamint 2025. július 2-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Fővárosi Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elsőfokon 14-14 év fegyházbüntetésre és 10-10 év közügyektől eltiltásra ítélt két férfit. A bíróság elrendelte az I. rendű vádlottal szemben korábban más ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is, illetve jelen ügyben kizárta a vádlottakat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A Fővárosi Törvényszék három vádlott esetében hozott nem jogerős döntést kerítés, kitartottság és csalás bűntette miatt.

A Fővárosi Törvényszék 1 év 8 hónap – 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a nőt, akit emberölés előkészületének bűntettével vádolt az ügyészség.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

Image

Blogger, vlogger, Facebook, Instagram vagy Youtube felhasználó - mindenki szerző és mindenkinek vannak szerzői jogai, legyen szó egy közzétett fotóról, versről, vagy egy saját gondolatfüzérről. A digitális szerzői jogokról és érvényesítésükről beszélgettünk dr. Csóti Tamással, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírájával.

A D. A. B. ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 4.B.51/2025. ügyszámú büntetőügyben 2025. június 26-án 8.30 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 38. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 25-én 8.30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 25-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 12 év – fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében letöltendő – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, akit emberölés bűntettének kísérletével, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút. A büntetést – végrehajtása esetén – fiatalkorúak börtönében kell letölteni. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 628 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 223 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021