Fővárosi Törvényszék - Kővel dobta meg az alvó férfit a 15 éves fiú – elsőfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút. A büntetést – végrehajtása esetén – fiatalkorúak börtönében kell letölteni. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 
 
Az ítélet szerint 2022. szeptember 16-án hajnalban az akkor 15 éves terhelt ismerősével egy pesterzsébeti piac mellett haladt el, amikor észrevette az egyik lépcsősor aljában, betakarózva alvó sértettet. A vádlott felvett a földről egy 1,5 kilogramm súlyú betondarabot és a sértettre dobta. Bár a társaságában lévő személy ugyan megkísérelte megakadályozni a cselekményt, azonban próbálkozása nem járt sikerrel. A vádlott ezek után még egy sörösüveget is dobott a sértett felé, erre a férfi szitkozódni kezdett, a terhelt és ismerőse pedig elfutott a helyszínről.
Másnap a sértett a fájdalmai miatt értesítette a mentőket. A rádobott betondarab életveszélyes állapotot idézett elő nála, amely sérülésekkel összefüggésben a halál bekövetkezésének reális lehetősége is fennállt.

A bizonyítási eljárás eredményeképp – a tanúvallomások, a kamerafelvételek és a szakértői vélemények alapján – a bíróság a vádtól eltérő jogi minősítés szerint mondta ki bűnösnek a 17 éves terheltet. Nem volt megállapítható ugyanis, hogy a vádlott ölési szándékkal dobta meg a sértettet, illetve, az sem, hogy tudatában lett volna annak, hogy a bántalmazás következtében a sértett akár meg is halhat. A bíróság szerint mindezek miatt a terhelt cselekményével nem a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, hanem az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét valósította meg. 

A büntetés kiszabása során enyhítő körülmény volt a vádlott fiatal életkora, jelenleg rendezettebb életvitele, illetve kisebb súllyal az általa tanúsított megbánás.
Súlyosító körülmény volt az éjjeli elkövetés, valamint az, hogy tettét kiszolgáltatott sértett sérelmére, büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
 
Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Budapest, 2025. május 8.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály