Detailed search

Pályázási határidő

EURÓPAI JOGI SZAKTANÁCSADÓI PÁLYÁZAT

A Fővárosi Törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, akit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt az ügyészség.   

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 5 év letöltendő fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a két férfit, akiket 2019-ben a Sziget Fesztiválon fogtak el és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak. A vádlottakat továbbá 4 évre kiutasították Magyarország területéről.

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 4-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a II. rendűt a büntetőeljárás meghiúsítására törekedve elkövetett bűnpártolás vétségével, míg a III. rendűt garázdaság vétségével vádolja az ügyészség.  

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. október 2-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén. 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B.III. Csoport), büntető ügyszakos csoportvezető bírói (288. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő



A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (P.V. Csoport) polgári ügyszakos csoportvezető-helyettes (315. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2025. április 24-én rendezett a 2024-es évről szóló sajtótájékoztatón és Médiaklubon, amelyet dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla sajtószóvivőjével és Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével közösen tartott. Az idei első médiaklub témája: Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése volt.

 

Dr. Ribai Csilla a 2024. évi ügyforgalmi adatok kapcsán hangsúlyozta, hogy továbbra is az öt ítélőtábla közül a Fővárosi Ítélőtábla dolgozik a legnagyobb ügyteherrel mind az ügyek számát, mind a bírák és igazságügyi alkalmazottak létszámát tekintve. Rámutatott, hogy az ítélőtáblák közül csak itt működik Közigazgatási Kollégium, valamint a Büntető Kollégiumnál katonai tanács.

Jelezte, hogy az országos ügyforgalmi adatok változásával párhuzamosan változott a Fővárosi Ítélőtábla ügyforgalma is: az előző évhez képest a Fővárosi Ítélőtáblára 5,3%-kal több ügy érkezett 2024-ben. A Fővárosi Ítélőtábla kiemelkedő munkájának eredménye, hogy a befejezett ügyek száma az országos növekedést is meghaladva 9,4%-kal nőtt az előző évhez képest. 

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók. A Fővárosi Ítélőtábla Kollégiumai 2024-ben 2260 peres ügyet fejeztek be, amelyből továbbra is kiemelkedően magas az 1 éven belül befejezett peres ügyek aránya, ez 2024-ben 99,3% volt.

Az előző évekhez hasonlóan 2024. évben is 3 hónapon belül befejezte a Fővárosi Ítélőtábla a nemperes eljárások döntő többségét. Az 5199 nemperes ügy 72,5%-a 3 hónapon belül, 88,4%-a féléven belül, míg 99,98%-a 1 éven belül befejezésre került.

2024. év végén a Fővárosi Ítélőtáblán folyamatban maradt 881 peres ügy jelentős részében, 43,8%-os arányban, az eljárás 3 hónapig vagy annál rövidebb ideig volt folyamatban. Az év végén folyamatban maradt peres ügyek 78,5%-ának az eljárási időtartama féléven belüli, míg 99,4%-a 1 éven belüli időtartamra esett. 

 Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2024. évi statisztikai adatok is alátámasztanak. 

Az ítélkezési tevékenység magas minőségét tükrözik a megalapozottsági mutatók. A Fővárosi Ítélőtábláról 2024-ben 238 fellebbezett ügy érkezett a Kúriára, és összesen 236 ügy került befejezésre. A befejezett ügyek döntő többsége, 70%-a helybenhagyó, 3%-a hatályon kívül helyező, 8%-a megváltoztató, míg 19%-a egyéb döntéssel zárult. 

A felülvizsgálati kérelmek megalapozatlanságát mutatta, hogy a felülvizsgálattal érintett határozatok tekintetében a felülvizsgálati kérelmek előterjesztése 85%-ban eredménytelen volt.

A 2024. év ügyforgalmi adatainak értékelését követően Dr. Ujvári Ákos a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője tartotta meg Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése című előadását.

A kollégiumvezető a bűncselekmény helyszínén jelenlévő személyek eljárásjogi pozíciójának szemléltetése során kifejtette, hogy amennyiben a bűncselekmény elkövetését közvetlenül észlelő személy az elkövetésben nem vesz részt akkor tanú pozícióba kerül, míg, ha büntetőjogilag felróható módon részt vesz, elkövetővé válik és vele szemben büntetőeljárás indul.

A napjainkban egyre nagyobb számban közterületen megvalósított erőszakos bűncselekmények – köznapi nevén tömegverekedések – kapcsán gyakran hivatkozott jogos védelemre tekintettel hangsúlyozta, hogy a jogos védelem kizárólag a jogtalan támadás, vagy az azzal való közvetlen fenyegetés elhárítására szolgálhat, az nem lehet a megtorlás vagy bosszú eszköze.

A garázda jellegű cselekményekkel kapcsolatban utalt rá, hogy a kölcsönös kihívás, provokáció elfogadása az egymással szemben álló felek számára a jogtalanság állapotát hozza létre, így alappal egyik fél sem hivatkozhat a jogos védelemre, mint büntethetőséget kizáró okra, még akkor sem, ha az erőviszonyok a cselekmény során utóbb megváltoznak.

Kitért – a gyakorlatban is gondos mérlegelést igénylő – támogató jelenlét kérdésére. Kiemelte, hogy a büntetőeljárásban gyakori védekezésként hangzik el, hogy a vádlott csak belekeveredett a verekedésbe, abban nem vett tevőlegesen részt.  

A kollégiumvezető ekörben hangsúlyozta, hogy a büntetőjogi felelősség alóli mentesülés egyetlen módja ebben az esetben, ha a potenciális passzív pszichikai bűnsegéd a külvilág számára is egyértelművé teszi, hogy nem azonosult a tettessel, nem értett egyet vele, így például a helyszínt elhagyja vagy a bántalmazott érdekében segítséget hív. Mindezek hiányában passzív pszichikai bűnsegédként felelhet a büntetőeljárásban. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 4 év letöltendő börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a biztosításközvetítőt, akit többek között több rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolt meg az ügyészség. A bíróság mindezen túl végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat a biztosításközvetítői tevékenységtől is.

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra – 2020. február 24-ig – elrendelte annak a három férfinak és egy nőnek a bűnügyi felügyeletét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2019. október 21-én éjjel kiraboltak egy XVI. kerületi zöldséges üzletet.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. február 24-ig – elrendelte annak a szomáliai állampolgárnak a letartóztatását, akit többek között egy fiatal nő ellen elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. február 25-ig – elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. június 3-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatással elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtási helyéül a bíróság továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását és négy hónapra annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét, akiket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék 2017. május 4-én várhatóan ítéletet hirdet K. G. és társai ellen, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, az adóbevételt különösen nagy értékben csökkentő adócsalás bűntette és egyéb, a közbizalom elleni bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. február 7-én emberölés bűntettének kísérelte miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2015 decemberében késsel nyakon szúrt egy szolgálaton kívüli rendőrt egy kőbányai villamosmegállóban.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. február 6-án valamennyi vádlottat bűnösnek találta egy kényszerítés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben. A bíróság az I. rendű vádlottat nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió-kétszázötvenezer forint pénzbüntetésre, a II. és III. rendű vádlottakat pedig egy-egymillió forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőperben, amelyben az ügyészség zaklatás vétségével vádol egy férfit.

A vád szerint a terhelt 2018 júniusa és novembere között telefonon, e-mailben és sms-ben zaklatott egy művészt. A sértett többször felszólította a vádlottat arra, hogy zaklatásával hagyjon fel, de ő ennek a kérésnek nem tett eleget.