Detailed search

2019. március 27-én a Fővárosi Törvényszéken védőbeszédekkel folytatódott az az első fokon második alkalommal befejezés előtt tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség S. P.-t és 5 társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint más bűncselekményekkel vádolja. Az ügyészség a múlt heti vádbeszédében az eredeti vádat továbbra is fenntartotta és a hat vádlottból öttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A 2015 októbere óta folyó megismételt büntetőeljárásban várhatóan ez év májusában születik elsőfokú ítélet.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 
Polgári Kollégiuma tanácselnöki 
(65. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék mint elsőfokú bíróság 2019. november 8-án előkészítő ülést tartott annak a román állampolgárságú, hajléktalan férfinak az ügyében, akit a vádhatóság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádol.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 7-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki fogolyszökés vétségében azt a férfit, aki 2017 januárjában nem tért vissza a börtönbe a hétvégére engedélyezett eltávozásáról. A bíróság a vádlottat - mint visszaesőt - 7 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. május 25-ről május 26-ra virradó éjjel egy angyalföldi vasúti telephely egyik épületében több késszúrással megölt egy férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. március 5-én a fiatalkorú T. G. L. ellen szeméremsértés vétsége miatt indított büntetőeljárásban a gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
 
A Fővárosi Törvényszék az M. R. ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakában az elsőfokú bíróság házi őrizetet elrendelő döntését helybenhagyta.
 

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút, társára pedig 1 év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. A fiatalkorú terhelt a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

A közokirat-hamisítás bűntette miatt G. Cs. és társa ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2015. október 15-én megtartott tárgyaláson hozott jogerős ítéletével megváltoztatta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2014. november 27-én kihirdetett elsőfokú ítéletét. A másodfokú bíróság a vádlottak ellen a hamis vád vétsége miatt indult eljárást megszüntette, a közokirat-hamisítás bűntette miatt kiszabott pénzbüntetés egy napi tételének összegét pedig felemelte.
A Fővárosi Törvényszék 2015. november 19-én megtartott két tárgyalásán hozott jogerős végzéseivel elrendelte két brit állampolgár átadási letartóztatását és gyorsított eljárásban történő átadását a brit hatóságoknak. A két brit állampolgárt 2015. november 17-én és 18-án Magyarország területén vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 30-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya folytat eljárást különösen nagy kárt üzletszerűen okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. május 25-én ítéletet hirdetett a dr. Sz. G. ellen befolyással üzérkedés és csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlott bűnösségét állapította meg és 4 év börtönbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától, továbbá 17.850.000 forint vagyonelkobzást rendelt el.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. november 7-én kihirdetett ítéletében 200 000 forint pénzbüntetésre és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélte H. Péter vádlottat ittas állapotban elkövetett játművezetés vétsége miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 29-én kihirdetett végzésében úgy ítélte meg, hogy nem állnak fenn a bíróság elé állítás feltételei az internetadó elleni október 26-i tüntetésen őrizetbe vett öt vádlott ügyében ezért az iratokat visszaküldte az ügyésznek. A bíróság szerint ugyanis nem álltak rendelkezésre teljes körűen az eljárás lefolytatásához szükséges bizonyítási eszközök, így például a Lendvay utcai székházban okozott teljes kárra vonatkozó szakértői vélemény.