Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2022. május 4-én elsőfokon 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elsősegítésének, gyermekprostitúció kihasználásának, valamint 18 év alatti személy sérelmére elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt. Ezen felül több mint 7 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben. A II.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben két férfit, mint többszörös visszaesőt aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével, míg harmadik társukat mint visszaesőt segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-i végzésében 200 millió forint óvadék ellenében enyhébb kényszerintézkedést rendelt el Gy. T.-vel szemben, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy felbujtóként felelős Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolásáért. Az óvadékot a terhelt befizette, az enyhébb kényszerintézkedések rendelkezéseit ezidáig folyamatosan betartotta. Mivel az elrendelt kényszerintézkedés hatálya 2018. november 11-én lejárt, így a bíróság az ügyészség indítványára most visszafizeti a terhelt által letett óvadék összegét.      

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 432 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő végzését és az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát elutasította.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 36 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. október 12-én Dr. F. V. vádlott ellen emberölés bűntettének előkészülete miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2014. március 28. napján kelt ítéletével Sz.György vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette (1978. évi IV. törvény 225.§ ) miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság az 1998-ban történt „Fenyő-gyilkosság“ miatt indult büntetőügyben 2018. április 20-án lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gy. T. gyanúsítottal szemben, valamint mozgásának nyomkövető eszközzel történő ellenőrzéséről rendelkezett, és előírta számára, hogy heti négy alkalommal köteles jelentkezni a lakhelye szerinti kerületi rendőr-kapitányságon.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. felperesnek, a Magyar Állam alperes ellen törvényi vélelem megdöntése iránti perében a felperes keresetét elutasította.
 
A Fővárosi Törvényszék  a 2015. január 7-én kihirdetett első fokú ítéletében V. Attila elsőrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek  végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és előzetes mentesítésben részesítette. T-né D. Valéria másodrendű  vádlottat, testi sértés bűntette  és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 2 évre,  míg V. Lászlóné harmad rendű vádlottat ugyanezen bűncselekmények miatt 3 évre próbára bocsátotta.
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 

A Fővárosi Törvényszék 2015. december 17-én B. Béla vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.

A korábbi elsőfokú bíróság ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, ezért az első fokú eljárást elölről kellett kezdeni.

A Fővárosi Törvényszék 2015. december 29-én ítéletet hirdetett a K. A. és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben.
 
A bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a vádlottak közül:
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. január 29-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt.
 
A nyomozó hatóság azzal gyanúsítja a férfit, hogy nyilvános telefonról két alkalommal felhívta a 112-es segélyhívót és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet és a Magyar Nemzeti Bankot.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. június 27-én egy hónapra elrendelte annak a brit állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akinél egy józsefvárosi szórakozóhelyen rendőri intézkedés során kábítószert találtak.
 

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit egy ismert magyar énekesnő zaklatásával gyanúsítanak.