Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak és nőnek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek kb. egy kilogramm kokain Brazíliából Magyarországra történő behozatalában. Harmadik társukkal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, mely az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. március 6-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit 2 rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettével és 2 rendbeli kisebb értékre elkövetett rongálás vétségével vádol az ügyészség. 

2024. 10. 16.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 15-én meghozott döntésével ismételten megsemmisítette a Déli körvasút építése kapcsán kiadott környezethasználati engedélyt. Az ítéletben megállapította, hogy a 381/2023. Kormányrendelet rendelkezéseinek téves értelmezése folytán nem az eljárásra illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatal (II. rendű alperes), hanem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal (I. rendű alperes) járt el az ügyben, ezért az illetékesség hiányában meghozott jogszabálysértő döntést megsemmisítette a törvényszék és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. május 14-én ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben egy férfit többek között rablás bűntettének elkövetése miatt gyorsított eljárásban állított bíróság elé az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. augusztus 22-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki 2016 áprilisában egy BKK autóbuszon késsel hadonászva akarta megállásra kényszeríteni a járat vezetőjét. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és társa, aki más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, 2016 tavaszán egy BKK járművön utaztak és a jármű vezetőjét két megálló közötti megállásra akarták kényszeríteni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 21-én bíróság elé állítás során 312 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés során festékszóró spray-vel fújta le a Nemzet Lobogójának tartórúdját.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 18-án meghozott nem jogerős végzésével elutasította azt az ügyészi indítványt, amely az üzleti titok megsértésének bűntette miatt indult büntetőügyben arra kérte kötelezni B. Gergely Imre tanút, hogy fedje fel az újságcikkének elkészítéséhez információt adó személy kilétét.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 22-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki Y. G. kínai  állampolgárságú vádlottat az Akácfa utcában különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében, ezért őt távollétében 18 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből leghamarabb 12 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
 
A vád szerint a terhelt a vádbeli időszakot megelőzően Szegeden bejelentett munkahellyel rendelkezett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy fiatal férfit súlyos testi sértéssel, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. szeptember 6-án elsőfokon jogerős ítéletet hirdetett annak a két fiatal felnőttnek a büntetőügyében, akiket az ügyészség műemlék megrongálásával elkövetett kisebb kárt okozó rongálás bűntettével vádolt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 47 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 378 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 225 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 229 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 230 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 374 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 379 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 178 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 10 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024