Detailed search

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap elsőfokon ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben két férfit kerítés, egy harmadikat pedig megrontás bűntettével vádoltak. Az I. rendű terheltet a bíróság 5 rendbeli – 3 esetben folytatólagosan – 18 év alatti személy sérelmére elkövetett, illetve 66 rendbeli – 50 esetben folytatólagosan – üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint több mint 9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben. A II.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. május 25-én bíróság elé állítás során, gyorsított eljárásban 120 óra közérdekű munkára, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte garázdaságért azt a férfit, aki fényes nappal egy belvárosi lakás harmadik emeletéről az utcára dobott egy régebbi típusú képcsöves televíziót.
 
Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadói titkári pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

a Fővárosi Ítélőtábla (a Fővárosi Törvényszék nélküli) illetékességi területén

-    1 polgári-gazdasági ügyszakos

-    2 büntető ügyszakos

-    1 közigazgatási ügyszakos

-    1 munkaügyi ügyszakos

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, melyben egy férfi ügyvédje segítségével egy korábbi terhelő vallomás módosításáért milliókat kért. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2019. január 21-án dr. P. Zs és társai ellen befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.

A Fővárosi Törvényszék a 2018. június 26-án kihirdetett ítéletében

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2021

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével, kifosztás bűntettével, könnyű testi sértés vétségével, üzletszerűen, nagyobb értékre egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével vádol az ügyészség. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 17. napján Dr. Sz. Gy. vádlott és társai ellen vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta.

A Fővárosi Törvényszék ítéletével Dr. Sz. Gy. I. r. vádlottat és Dr. R-V. K. II. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében és – az I. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett – vesztegetés elfogadása bűntettében mondta ki bűnösnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 10-én kihirdetett elsőfokú ítéletével többek között rablás, lopás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt négy vádlottat összesen 37 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélt. 

A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban vagy szóban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez. A törvény alapján a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 921 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Év
2015
Dokumentum

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2022. március 7-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség két férfit és két nőt többrendbeli, különböző mértékű, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettével, illetve vétségével vádol.

2023. 06. 08.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2023. június 8-án tartott sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott. Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2022. évi és a 2023. I. negyedévi statisztikai adatok is alátámasztanak. A Fővárosi Ítélőtábla elnöke bejelentette: a Fővárosi Ítélőtábla idén ünnepli újraalakulásának 20. évfordulóját, mely alkalomból 2023. szeptember 29-én nagyszabású programot szervez.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 36 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 42 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019