Az emberölés bűntette miatt P. T. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. K. G. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 12 évre enyhítette, a közügyektől eltiltása tartamát viszont 10 évre súlyosította. P. T. I. rendű vádlott 20 éves fegyházbüntetését az ítélőtábla egyes súlyosító körülmények mellőzésére és a rendkívül hosszú 25, illetve 30 éves időmúlásra tekintettel nem súlyosította, ugyanakkor nem is enyhítette. Az ítélőtábla mellőzte az elsőfokú ítélet rendelkező részéből a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának feltüntetését, ez azonban nem változtat azon, hogy a terheltek legkorábban a 4/5-öd rész kitöltését követő napon szabadulhatnak fegyházbüntetéseikből. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, ezzel az eljárás mindkét terhettel szemben jogerősen befejeződött.
Detailed search
Egy korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárás megszüntetéséről rendelkező határozata ellen előterjesztett felülbírálati indítványt elutasította.
A per alperese a tulajdonában lévő két ingatlanon egy-egy, fémszerkezetű kerítéssel körbekerített, labdajátékokra kijelölt helyet, ú.n. „labdázót” alakított ki, amely kezdetben időkorlátozás nélkül az azt igénybe venni kívánók rendelkezésére állt. A felperesek a „labdázók” közelében laknak. A felperesek többször panaszolták az alperesnél, hogy a labdázókban folyó tevékenységgel járó zaj zavarja őket a lakásuk nyugodt használatában és a pihenésükben. Emiatt bejelentést tettek az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának is. Az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának a jelentésében tett javaslatra az alperes korlátozta a labdázók nyitva tartását, és az egyik labdázó esetében gondoskodott annak nyitvatartási időn kívüli bezárásáról is.
Az elsőfokú bíróság az alperes akkumulátor gyártóüzemre vonatkozóan lefolytatott engedélyezési eljárásban egységes környezethasználati engedélyt adó határozatának megtámadása iránti perben a felperes azonnali jogvédelem iránti kérelmét elutasította.