Detailed search

Jogerősen 3 év börtönre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a 31 éves dunaegyházi illetőségű férfit, akit az ügyészség több ember halálát okozó ittas járművezetés bűntettével vádol. 
 
A Weideni Államügyészség 2016. február 8-án emelt vádat két magyar állampolgárral szemben bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűncselekmény elkövetése miatt.
 
 
Az Esztergomi Járásbíróság 2016. június 21-én egy hónap időtartamra elrendelte annak a 34 éves dorogi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 18-án 21 óra és 22 óra közötti időben megerőszakolta a 18. életévét még be nem töltött sértettet, aki a fiának a barátnője.
 

A Kecskeméti Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a 42 éves petőfiszállási férfit, akit emberöléssel, rablással és magánlaksértéssel vádolt az ügyészség.

Az ítélet lényege szerint az anyagi gondokkal küzdő 42 éves petőfiszállási vádlott 2010. augusztus 19. napján elhatározta, hogy a délután folyamán felkeresi az ügy sértettét annak érdekében, hogy tőle akár erőszakkal is, pénzt szerezzen.

Ma a Budapest Környéki Törvényszéken megkezdődött annak a vádlottnak a tárgyalása, akit fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.
 
Vádirati tényállás:
 

A Pécsi Járásbíróság 2021. május 18-án elrendelte három férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 23-án tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így a mai naptól számított 5 napon belül teheti meg jognyilatkozatát.

Az Ózdi Járásbíróság 2017. június 19. napján hirdetett ítéletet azoknak a vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
 

A Szombathelyi Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott előkészítő ülésen kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt, az ügyészi indítvánnyal egyezően 70 nap elzárásra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat, továbbá kötelezte 57.400 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a 67 éves férfinak és 52 éves nőnek, akik megalapozottan gyanúsíthatók többrendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével.

Nem jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki feltételes szabadságra bocsátásának ideje alatt kábítószert adott el ismerőseinek.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges végzésével – a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva 2021. május 21-ig elrendelte az emberkereskedelemmel gyanúsított férfi letartóztatását.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 37 éves salgótarjáni férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével.

A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható embercsempészés bűntettének kísérletével.

A III. r. vádlott kihallgatásával folytatódott az úgynevezett Parndorfi ügy tárgyalása. A vádlott nem tett vallomást arra hivatkozással, hogy először vádlott társai vallomását szeretné hallani. Ezért a tanács elnöke, dr. Jádi János ismertette a nyomozati vallomásait, melyekben úgy nyilatkozott, hogy több alkalommal vett részt migránsok szállításában előfutóként, így a „halálkamion” felvezetését is ő végezte.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon másfél év – két és fél évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a két férfit, akiket közveszélyokozás bűntettével és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség.

A Szombathelyi Járásbíróság egy rendbeli maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és egy rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt ítélte el a büntetett előéletű vádlottat. A bíróság ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztéssel, 4 év közúti járművezetéstől eltiltással sújtotta, továbbá 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte egy dusnoki férfi, valamint két román állampolgárságú férfi letartóztatását. 

A Körmendi Járásbíróság a büntetett előéletű vádlottat járművezetés ittas állapotban vétsége miatt 70 nap elzárásra és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 31 éves kecskeméti férfi letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. novembertől 2021. március 9-ig Kecskemét területén több építési területre és telephelyre ment be. Az ott található konténerek vagy csarnokok ajtaját felveszítette és szerszámokat, gépeket, építőanyagokat és üzemanyagot lopott el. A gyanúsított ezzel összesen 2.185.350 forint kárt okozott a sértetteknek.