Kecskeméti Törvényszék - Parndorfi ügy – harmadik tárgyalási nap

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék
A III. r. vádlott kihallgatásával folytatódott az úgynevezett Parndorfi ügy tárgyalása. A vádlott nem tett vallomást arra hivatkozással, hogy először vádlott társai vallomását szeretné hallani. Ezért a tanács elnöke, dr. Jádi János ismertette a nyomozati vallomásait, melyekben úgy nyilatkozott, hogy több alkalommal vett részt migránsok szállításában előfutóként, így a „halálkamion” felvezetését is ő végezte.
 
A tárgyalás – a vádlottak kihallgatásával – június 29. és június 30. napján folytatódik.
 
Kecskemét, 2017. június 23.
 
                                                                      Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály