Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatások a dusnoki emberölés ügyében
A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte egy dusnoki férfi, valamint két román állampolgárságú férfi letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint 2021. május 6-án a kora esti órákban egy dusnoki lakos, valamint egy dusnoki tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgár között közlekedési szituációból adódóan konfliktus alakult ki Dusnok belterületén, amelynek során a román férfi vasvillával fenyegetőzött. Időközben a magyar állampolgárságú férfival egy gépjárműben tartózkodó nő telefonon értesítette a magyar férfi 43 éves édesapját, aki gépjárművel a helyszínre ment, majd a román férfi gépkocsiját üldözni kezdték. Ekkor a román férfi is értesítette a rokonait, akik a segítségére siettek.
A két társaság Dusnok külterületén összecsapott, a román állampolgárok (akik legalább négyen voltak) vascsővel és vasvillával támadtak a magyar állampolgárságú férfire és a fiára. Ennek során a 43 éves férfi egy késsel szívtájékon szúrta az egyik román férfit, aki a helyszínen elhunyt.
A nyomozóhatóság a 43 éves férfivel szemben emberölés, míg egy 23 éves és egy 28 éves román férfivel szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúját közölte.
A bíróság az emberöléssel gyanúsított férfi, valamint a garázdasággal gyanúsított férfiak letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének, veszélyeztetésének a kiküszöbölése érdekében rendelte el.
A végzés egyik gyanúsított esetében sem végleges.
Kecskemét, 2021. május 10.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály