Detailed search

Az elmúlt héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottakat a bíróság jogerős ítéletével 1-1 időtartamra próbára bocsátotta. 
 
Költségvetési csalás bűntette miatt  2 év időtartamra próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat. 
A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
A Kiskunhalasi Járásbíróság 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre és 3 év kiutasításra ítélte azt a 22 éves algériai migránst, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt az ügyészség.
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. augusztus hó 12. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a hajléktalan életmódot folytató 60 éves férfinak, aki 2016. augusztus hó 11. napján az esti órákban ittas állapotban előzetes szóváltást követően egy 20,5 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal mellkason szúrta a 35 év körüli férfi ismerősét. A gyanúsított a szúrást követően a Vadaspark éjjeli őrétől kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget és a mentőket.
A Pécsi Járásbíróság 2016. szeptember 3. napján egy holland állampolgárságú férfi és egy komlói nő előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában M. J. Cs. I.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. O. I. II.r. vádlottat garázdaság bűntette miatt 375.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. I.r. vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen I.r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
2016. szeptember 23. napján lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Zalaegerszegi Járásbírság azzal a gyanúsítottal szemben, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítanak.
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék 2018. november 13-án kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2018. január 25-én kelt ítéletét lényegében helybenhagyta, így P. R. vádlottat pénzhamisítás bűntette miatt jogerősen 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2016. november 15-én 7 óra körüli időben egy pécsi üzletben különböző termékeket kért az eladótól, amelyeket egy 10.000 forintos bankjeggyel akart kifizetni.

A Székesfehérvári Törvényszék 2018. december 4-én kihirdetett ítéletével társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a két vádlottat. Ezért az I. rendű vádlottat 5 év, a II. rendű vádlottat 4 év 10 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindkettőjüket 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését abban az ügyben, amely az úgynevezett „romagyilkosságok” kapcsán lefolytatott büntetőeljárás során elkövetett hamis tanúzás miatt indult. A korábban két év, végrehajtásában azonban három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott terheltnek a mostani döntés értelmében mégiscsak börtönbe kell vonulnia.

Csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult meg a nyomozás azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket a mai napon a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatásba helyezett. 2016. október 5-én egy fiatalkorú nő szexuális szolgáltatás nyújtás ajánlatával felcsalta a sértettet Miskolcon a Szinva patak melletti területen található romos épületbe, ahol a szolgáltatásért cserébe a kölcsönösen kialkudott 7.000.- Ft-ot a sértett át is adta részére.
A Budapest Környéki Törvényszék mai nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akit szexuális erőszak bűntettével vádoltak.
 
A bíróság által megállapított tényállás:
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) egy hónapra – 2019. szeptember 25-ig – elrendelte egy horvát és egy koszovói állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2019. augusztus 22-ét megelőzően egy ismeretlen személytől közel 46 kg kábítószernek minősülő kannabiszt szerzett meg továbbértékesítés céljából. A kábítószert egy autó csomagtartójában helyezték el.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 12-én megtartott nyilvános ülésén - helybenhagyva a Tamási Járásbíróság érdemét és indokait tekintve helytálló elsőfokú ítéletét – 80 napi elzárás büntetésre ítélte azt a férfit, aki vadhús szerzése érdekében agyonütött egy kerítésen fennakadt szarvast és annak tetemét magával vitte.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. július 2-án a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vád alól I. rendű Á. T. és II. rendű R. G. vádlottakat felmentette. Az ügyészség az ítélettel szemben a tárgyaláson fellebbezést jelentett be. 

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2017. február hó 14-én a házi őrizetét rendelte el E.R.Z. gyanúsítottnak.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. február 11-én bement az egyik noszvaji dohányboltba, ahol megfenyegette az eladót, hogy ha nem adja át a bevételt, fegyvert fog használni. A fenyegetés hatására a sértett a kasszát kinyitotta, amelyből a gyanúsított 137.500 Ft-ot kivett, majd távozott.
 

A Pécsi Járásbíróság  a 2019. szeptember 19. napján tartott nyilvános tárgyaláson B.L. vádlottat az ellene két rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól - a bűncselekmény bizonyítottságának hiányában - felmentette.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, amelyben az helyt adott egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kft. - azaz a felperes – azonnali jogvédelem iránti kérelmének.    

A Tatabányai Járásbíróság bíróság elé állítás keretében felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a táskatolvajt.

A Szegedi Járásbíróság a tegnapi napon nem jogerősen bűnösnek mondta ki L. P. vádlottat garázdaság vétségében, ezért őt 3 év próbaidőre próbára bocsátotta.