Detailed search

A Tamási Járásbíróság a 2025. április 7-én tartott előkészítő ülésén 1 év 6 hónap időtartamra felfüggesztett 1 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a hetvennégy éves hőgyészi férfit, aki óvodás nevelt unokáját rendszeresen bántalmazta, megalázta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 10-én kihirdetett elsőfokú ítéletével többek között rablás, lopás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt négy vádlottat összesen 37 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélt. 

2023. 03. 09.

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket részben eltérően minősítette, ugyanakkor a bűnszervezeti elkövetést nem érintette. Egyes vádlottaknál további bűnösséget állapított meg, az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket azonban az ő esetükben is alaposnak találta, az ügyészség súlyosításra irányuló indítványával nem értett egyet. B. Gy. elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 6 évre enyhítette, a másod- és harmadrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 5 és fél évre, a negyed-, ötöd-, nyolcad- és kilencedrendű vádlottét 5 évre, egy vádlottét pedig 2 évre enyhítette. Négy vádlott kivételével az ítélőtábla ítélete jogerőre emelkedett. A bűnszervezeti elkövetésre tekintettel az ítélőtábla a törvény kötelező rendelkezése folytán a mai napon elrendelte a jogerős szabadságvesztés büntetések azonnali foganatbavételét.

Felfüggesztett szabadságvesztés állatkínzásért 
 
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. március 7-én, bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson állatkínzás vétsége miatt 6 hónap - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki súlyosan elhanyagolta beteg kutyáját.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. március 18-án közveszéllyel fenyegetés és hamis vád bűntette miatt - bíróság elé állítás eljárásban - M. Sz. vádlottat halmazati büntetésként 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.  

Törött sörösüveggel fenyegetett meg egy kerékpárost, majd egy autót akart eltulajdonítani a terhelt. Cselekményei kudarcba fulladtak. Rablás bűntette és más bűncselekmény miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. február 24-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Szombathelyi Törvényszék Bv. Csoportja a 2018. július 19-i meghallgatáson meghozott végzésével Sz. I. elítéltet a büntetése hátralévő részével, 2018. július 19-ével feltételes szabadságra bocsátotta és elrendelte a pártfogó felügyeletét. 

 

A végzést az ügyész, az elítélt és a védő is tudomásul vette, ezért az jogerőre emelkedett. 

 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2013. október 9. napján hirdetett ítéletet – első fokon eljárva – M. Cs.  és 13 vádlott-társa büntetőügyében.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a Szolnoki Törvényszék  I. fokon meghozott ítéletét a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt P. B. ellen indított büntetőügyben. Így a vádlott jogerős büntetése  2 év 6 hónap börtön, 3 év közügyektől eltiltás és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás lett.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. október 22-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. március 4-én kelt ítéletét – amellyel S. P. elsőrendű és Cs. K. másodrendű vádlottakat kiskorú veszélyeztetésének bűntette és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett, börtönre ítélte – lényegében helybenhagyta, azzal, hogy a vádlottakat mindkét bűncselekmény vonatkozásában társtettesként vonta felelősségre.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 22-én meghosszabbította annak a német állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki ellen fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

1./ A gyanúsított I. B. D. 2018. február 13-án éjszaka egy pomázi ingatlanban teleszkópos vasbottal fejbe ütötte C. A. sértettet. A két férfi dulakodni kezdett a földön, majd a gyanúsított elmenekült a helyszínről, a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. november 24-én tartott nyilvános ülést annak a férfinak az ügyében, aki kirabolt egy nőt és egy férfit Debrecenben, a távolsági autóbuszállomáson.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. november 8-án tartott előkészítő ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik kártyázás közben döntötték el, hogy jó pénzért migránsokat fognak Nyugat-Európába csempészni.

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 14-én ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat 27 rendbeli az előnyért hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és 27 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, míg vádlott-társaikat hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítás bűntettével vádolták. Az ügyészség összesen 28 személlyel szemben emelt vádat, azonban 16 terhelttel szemben korábban már büntetővégzésben, valamint előkészítő ülésen ítélet született. 

A Tatabányai Törvényszék a 2022. október 24-én tartott folytatólagos tárgyaláson, csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben hozott ítéletet.

Ráunt a gyógyszerszedésre, amely nélkül veszélyesen agresszívvá vált és rendszeresen bántalmazta hozzátartozóit a férfi. Letartóztatását rendelte el a bíróság, miközben a Dabasi Rendőrkapitányságon testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folyik ellene eljárás.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. február 25-én nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki hamis rendszámtáblákat vásárolt, majd bérbe adta azokat társainak és ismeretlen személyeknek.

A Pécsi Járásbíróság a 2023. június 6-án tartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével A. H. Cs. vádlottat kuruzslás bűntette és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt – halmazati büntetésül – kettő év börtönre és 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a vádlottat közel 900.000 forint bűnügyi költség megfizetésére. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását öt évi próbaidőre felfüggesztette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. július 9-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. augusztus 31. napján tartott előkészítő ülésen hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet.