Detailed search

A Veszprémi Törvényszék 2015. december 1-jén meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében, 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, ittas járművezetés vétségében, valamint állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek K.L. vádlottat, és ezért őt 5 év börtönbüntetésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az Egri Járásbíróság 2016. február 12-én hirdetett ítéletet az Sz.A. vádlott ellen tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntető ügyben.
 
Image

Február 22-e az áldozatok világnapja. Az Országos Bírósági Hivatal 2012-ben hirdette meg a Nyitott Bíróság Programot, melynek elsődleges célja az állampolgárok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítése, de nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, a fiatalkorúak elkövetővé, illetőleg áldozattá válásának megelőzésére is. A program egyik állandó előadóját, dr. Gy. Molnár Sándor törvényszéki büntetőbírót kérdeztük tapasztalatairól.

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a 2017. május 11. napján kelt jogerős ítéletében az elsőfokon eljáró Pápai Járásbíróság ítéletét súlyosította, és az S. D. B. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az elsőfokon meghatározott fogház helyett szigorúbb, börtön fokozatban rendelte el, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 
 
Az ügy előzménye:

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt M. S. Z. bolgár állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csak a törvényszék által megállapított bűnügyi költség vonatkozásában volt szükség, a vádlott büntetését érintő rendelkezéseket a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta, így a vádlott jogerős büntetése 6 év 8 hónap börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.  

A Győri Törvényszék a Győri Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és P. F. vádlott büntetését öt év – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre – mérsékelte, valamint megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 5-én egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytat eljárást embercsempészés bűntette miatt. A gyanú szerint az elkövető még 2015 szeptemberében rábírt egy házaspárt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítsenek neki szír menekülteket Ausztriába szállítani.
A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a három gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket sanyargatással, súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és más bűncselekménynek a megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. december hó 26. napjáig tart. 
 

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a román állampolgárságú vádlottat.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen is 460 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki tavaly télen elnézett egy kanyart és a vasúti sínekre hajtott gépkocsijával Nagykereki és Kismarja között. A bíróság O.O-t a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt marasztalta el. Első fokon tavaly márciusban született ítélet – gyorsított eljárásban - a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

A Debreceni Járásbíróság 2024. január 26-án hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött, gondolva, hogy ott biztonságban lehet. A rendőrök megtalálták, elfogták, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött. 

A vádlott a 2024. január 24-én megtartott előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott és határozathirdetésre elnapolta az ügyet.

A Szombathelyi Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt - és egy korábbi, bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérlete miatti ügyéből eredő próbára bocsátást megszüntetve - halmazati büntetésül, mint visszaesőt 5 év 6 hónap börtönre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Elrendelte továbbá egy korábbi ítélettel kiszabott, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kiszabott 10 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésének utólagos végrehajtását.

Kábítószer-kereskedelmi hálózatot építettek ki környezetükben a vádlottak. Ügyfeleik között fiatalkorú vásárlók is voltak. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. október 24-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Gondatlanul járt el a gyerekszoba szellőztetésekor a vádlott. Nyitva hagyta az ablakot, amelyen később az egyedül hagyott kiskorú sértett kiesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Veszprémi Járásbíróság 6 év börtönbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek talált 32 éves I. rendű vádlottat, míg társát, a 26 éves II. rendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 600.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottakat az eljárás során felmerült, közel egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 17-én megtartott ülésén elrendelte egy férfi letartóztatását.

Kapcsolati erőszak vétsége és más bűncselekmény miatt nyomoz a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság az ellen a terhelt ellen, akinek letartóztatását 2025. június 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítanak.

A Szikszói Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki Szikszón kirabolt egy éppen templomba igyekvő idős asszonyt.

A Szolnoki Törvényszék 2017. április 25-én helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és mint visszaesőt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a 28 éves férfit, aki 2015. június 9-én délben Jászteleken a nyílt utcán rabolt ki egy asszonyt. Az ítélet jogerős.