Veszprémi Törvényszék - Elítélte a bíróság az ittasan halálos balesetet okozó, az utasukon nem segítő vádlottakat
A Veszprémi Járásbíróság 6 év börtönbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek talált 32 éves I. rendű vádlottat, míg társát, a 26 éves II. rendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 600.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottakat az eljárás során felmerült, közel egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2023. március 18-án az éjszakai órákban személygépkocsival érkeztek egy falusi pizzériába szórakozni, ahol szeszes italt fogyasztottak, és erősen ittas állapotba kerültek. Ugyanebben az időben szintén a vendéglátóhelyen szórakozott és fogyasztott szeszes italt a sértett is a barátaival.
A vádlottak hajnali 4 óra körül, miután a buli véget ért a szórakozóhelyen, elhatározták, hogy hazamennek személygépkocsival, annak ellenére, hogy erősen ittas állapotban voltak. A sértett önszántából beült a gépkocsi hátsó ülésére, hogy a vádlottak őt a lakóhelyére vigyék. A sértettet a helyszínen lévő barátai próbálták lebeszélni arról, hogy beszálljon a szemmel láthatóan ittas állapotban lévő vádlottak mellé a kocsiba, azonban ennek a sértett nem tett eleget, hanem elindult a vádlottakkal.
A fenti előzmények után az I. rendű vádlott ittas állapotban közlekedett Ősi felől Várpalota irányába, derült időben, éjszakai sötétségben közvilágítás nélküli útszakaszon személygépkocsival. A személygépkocsi jobb első ülésén a II. rendű vádlott, a hátsó ülésen a sértett foglalt helyet, aki a biztonsági övet nem használta.
Az I. rendű vádlott közlekedése során egy enyhe balra ívelő kanyarban ittasságából kifolyólag a megengedett legnagyobb sebességet meghaladva és nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, emiatt körülbelül 100 km/h sebességgel letért a jobb oldali árokba, ahol közel 40 méter megtételét követően a gépkocsi az árokfalnak ütközött, hossztengelye körül többször átfordult, majd a tetején állt meg.
A baleset során a gépkocsi jobb oldali hátsó ülésén utazó, magát biztonsági övvel nem rögzítő sértett a gépkocsiból a jobb oldali hátsó, nyitott állapotban lévő ajtón keresztül kizuhant és az árokba esett.
A vádlottak annak ellenére, hogy a balesetben csak könnyebben sérültek meg, a sértettnek nem nyújtottak segítséget, sőt a baleset helyszínén megálló kívülálló, segítségüket felajánló személyeket elküldték azzal, hogy a gépkocsiban csak ketten utaztak, nekik nincsen bajuk, és határozottan kérték, hogy a rendőrséget ne értesítsék. Ennek ellenére egy tanú a baleset helyszínéről elindulva a segélyhívón bejelentette a balesetet. A helyszínre érkező tűzoltók és rendőrök elől a vádlottak az árokban fekvő, még életjeleket mutató sértett jelenlétét elhallgatták, akit végül néhány perc elteltével a tűzoltók találták meg a jobb oldali árokban. A vádlottak még ekkor is azt állították, hogy a sértett nem velük utazott és nem tudják ki ő.
A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen a későbbiek során elhalálozott. A sértett élete az időben érkező, szakszerű orvosi segítség mellett sem lett volna bizonyossággal megmenthető.
Az I. rendű vádlott szervezetében a cselekmény idején, azaz 2023. március 19-énhajnali fél 5 körül 2,75-2,85 g/l etilalkohol-koncentráció volt jelen, amely nála súlyos fokú ittas állapotot eredményezett.
Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, így a döntés nem jogerős; másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el.
Veszprém, 2025. április 8.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály