Detailed search

Az Egri Törvényszék fiatalkorú L. M. K. I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt egy év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, és megállapította, hogy az I. rendű vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. A bíróság T. Cs. J. II.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 24-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorút, akik megalapozottan gyanúsíthatók csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel.
 
A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2017. január 13-án kelt határozatával helybenhagyta a Siklósi Járásbíróság a 2016. május 3-án kihirdetett ítéletét, melyben egy baranyai férfi bűnösségét mondta foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében és emiatt 2 év 4 hónapra próbára bocsátotta. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést.
 

Az Egri Törvényszék folytatta az O. T. vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását.

A törvényszék a tegnapi tárgyaláson további tanúkat hallgatott ki. A bíróság a tárgyaláson ítéletet nem tudott hozni, további tanúk kihallgatása érdekében a tárgyalást elnapolta. A törvényszék a tárgyalást 2019 júniusában fogja folytatni.



A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2020. október 29-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. február 18-án kelt ítéletét – amellyel P. Zs. vádlott férfit 23 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható – lényegében helybenhagyta; a vádlottal szemben alkalmazott vagyonelkobzás összegét azonban 435.000 Ft-ra emelte fel.

 A Dunaújvárosi Járásbíróság 2020. november 12-én és 18-án előkészítő ülést tartott üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények ügyében

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 25-én – tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével – R. Á. vádlottal szemben súlyos testi sértés okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 300.000 forint pénzbüntetést és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki.

2024. 09. 09.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani.

A Pécsi Járásbíróság 2015. április 12-én elrendelte egy 60 éves himesházai lakos előzetes letartóztatását felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közveszély okozás bűntette és ittas járművezetés  vétsége gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
A Miskolci Járásbíróság 2015. november 16-án ítéletet hirdetett a B.M. ellen külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt indult büntetőeljárásban: a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 23-án egy hónapra elrendelte annak a kínai házaspárnak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztályának Bűnszervezetek Elleni Osztálya folytat eljárást bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt. A gyanú szerint a kínai házaspár egy XIX.
A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 26-án másodfokú, jogerős ítéletével súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. G. Á-t bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint kuruzslás vétségében, és közokirat-hamisítás bűntettében mint felbujtó.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Mivel IV.r. vádlott időközben visszavonta a fellebbezését, így az ő első fokon kiszabott büntetése jogerőre emelkedett. Az ítélőtábla I. és III.r. vádlott terhére megállapított 2 rb. folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntetténél a társtettességet mellőzte. A bíróság I.r. vádlottal szemben a büntetést különös visszaesővel szemben tekinti kiszabottnak. III.r. vádlott esetében elrendelte a Miskolci Járásbíróság 11.Fk.1605/2013/31.

A Szombathelyi Járásbíróság 2019. február 27-én ítéletet hirdetett a szombathelyi vasútállomáson elkövetett rablás miatt indult büntetőügyben.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a szexuális erőszak bűntettét folytatólagosan elkövetettnek minősítette. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
A Gárdonyi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen. 
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. január 17-én tartott tárgyaláson szexuális erőszak bűntette ügyében hozott ítéletet.

A 2007-ben született sértett édesanyja 2018 februárjában meghalt, a sértettet ezt követően édesapja nevelte két testvérével együtt. A sértett rendszeresen átjárt a vádlotthoz, mivel a két család jól ismerte egymást. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. február 2-án tartott ülésen, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A nyomozás kezdeti szakaszban van, a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehetően a tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítást veszélyeztetné, ezért a bíróság álláspontja szerint a letartóztatás indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Az Egri Törvényszék K. I-né. I. rendű vádlottat folytatólagosan és társtettesként elkövetett sikkasztás bűntette és folytatólagosan és társtettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyolc év börtönbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a II. rendű vádlottat hét év nyolc hónap, a III. rendű vádlottat hét év négy hónap, míg a IV. rendű vádlottat hét év börtönbüntetésre ítélte. 
 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az anyagi gondokkal küszködő sértett pénzügyi nehézségeinek illegális megoldására megkereste egyik edzőtermi ismerősét, aki már korábban is „könnyű pénzszerzési lehetőségeket” kínált. A vádlott úgy akarta megforgatni a sértett rendelkezésére álló 5-7 millió forintot, hogy abból zárjegy nélküli cigarettát vásárol, majd nagy haszon reményében értékesíti azt. A vádlott elhitette a sértettel, hogy segíteni fog, valójában azonban azt tervezte, hogy megszerzi a férfi pénzét anélkül, hogy abból cigarettát venne.