Detailed search

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2022. augusztus 26-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki – társával együtt – Zalaegerszegen 2022. augusztus 24-én gépjárművével a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva továbbhajtott, majd menekülés közben Kispáliban az árokba sodródott.  A járműben további 36, illegálisan Magyarország területén tartózkodó férfi utazott, közülük 11 személy könnyebben sérült.

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 8-án tartott tárgyalásán bizonyítottság hiányában felmentette azt a fiatal férfit, akit az ügyészség aljas indokból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében garázdaság vétsége miatt hozott ítéletet kettő ügyben. Az egyikben egy büntetlen előéletű nőt 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátott, míg a másikban egy büntetlen előéletű férfit 100.000 forint pénzbüntetésre ítélt.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. június 1-jén megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott arra a nőre, aki szobát biztosított ahhoz, hogy ismerőse intim együttlét céljából vendégeket fogadhasson.

Bíróság elé állt az orosztonyi emberölés vádlottja, a Zalaegerszegi Törvényszék 2023. június 22-án tartott előkészítő ülésén.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. június hó 22. napján megtartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfival szemben, aki közfeladatot ellátó személyekkel szemben próbált meg erőszakot alkalmazni. 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. június 22-én tartott nyilvános ülésén – kisebb részben megváltoztatva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – rablás bűntette miatt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 200 napi tétel, összesen 300.000 forint pénzbüntetésre ítélt jogerősen egy húszas éveiben járó férfit. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá elrendelte a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét.

Rablás bűntettében nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet a Tatabányai Járásbíróság a 2023. szeptember 13-án. 

A bíróság az I. rendű vádlottat 3 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 1 év 3 hónap börtönbüntetésre, valamint 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy nő letartóztatását, akinek cselekményei 4 rendbeli felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megállapítására alkalmasak, amelyeket társtettesként követett el.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerős büntetővégzést hozott annak a férfinek az ügyében, aki miután garázda viselkedése miatt előállították, leköpte a rendőrt.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa felmentette a vádlottat a rongálás vétségének vádja alól, és a pótmagánvádlót kötelezte a védő költségeinek megtérítésére.
 

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 11-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak az idős férfinek az ügyében, aki megkörnyékezett egy 15 éves lányt.

A Nagyatádi Járásbíróság 2018. február 15-én bíróság elé állításos eljárásban hozott ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik tiltott módon, illetve eszközökkel ejtettek el vadakat a csurgónagymartoni erdőben.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. február 22-én kihirdetett ítéletével dr. B. T. vádlottat lopás bűntette miatt 2 évre próbára bocsátotta.
 

A Miskolci Törvényszék 2021. február 15-én hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akik több száz millió forint elsikkasztott pénzt próbáltak tisztára mosni Thaiföldre szökött ismerősük megbízásából. 

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett abban az ügyben, melynek I.r. vádlottjával szemben védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, míg társával segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2021. május 6-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki több mint 13 millió forint kárt okozott a munkaadójának. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. április 8-án elrendelte egy szerb férfi letartóztatását egy hónapra vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Salgótarjáni Járásbíróság valótlan bejelentés szabálysértése miatt 8 nap elzárást szabott ki egy salgótarjáni fiúval szemben.
 
A mindössze 15 éves elkövető 2017. július 23-án azt a valótlan tartalmú bejelentést tette a 112-es segélyhívó telefonszámon, hogy kigyulladt a salgótarjáni Csillag Szolgáltatóközpont. A segélyhívás következtében a tűzoltók a helyszínre vonultak, ahol tüzet, tűzre utaló nyomot nem találtak. A tűzoltók kiérkezését a bejelentő nem várta meg.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki utastársai testi épségét veszélyeztetve balesetet okozott.