Detailed search

A Debreceni Járásbíróság október 16-án ítéletet hirdetett a J.A és társai ellen indult büntetőügyben.
A bíróság az ügy kilenc vádlottját bűnösnek mondta ki vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen, bűnszervezetben,  társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. A folytatólagos elkövetést egy vádlott kivételével szintén megállapította a bíróság.

A Szombathelyi Járásbíróság 2015. november 19-én (csütörtökön) 8.15-től tárgyalja M. B ellen a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette miatt indult ügyet.
 
A vádirat szerint az italozó életmódot folytató vádlott egy leromlott állapotú családi házban élt és egy szobában aludt 92 éves édesanyjával. A sértett nehézkesen mozgott, a házban bottal közlekedett, de onnan már nem járt ki.

Ezúton értesítjük a sajtó képviselőit, hogy zalai bíróságokon 2015. év 52. és 53. hetében sajtóérdeklődésre számot tartó tárgyalás nem lesz.

2014. december 28-29-30-31. napja a Zala megyei bíróságokon – elnöki rendelkezés folytán -  tárgyalásmentes időszak.

A bíróságok lajstromirodái a szokásos rendben működnek e napokon is.

Zalaegerszeg, 2015. december 21.
 

A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya

A Szombathelyi Járásbíróság – dr. Tóth András tanácsa – ma ítéletet hozott F.T. vádlott rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében. A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott a korábbi vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetéséből 2015. május 25-én feltételes kedvezménnyel szabadult. A vádlott 2015. június 3-án a késő délutáni órákban érkezett Szombathelyre, ekkor a pénze már elfogyott.

A Győri Járásbíróság 2016. február 27-én bíróság elé állítás eljárásban rablás bűntettében a vádlott bűnösségét állapította meg és T. M. vádlottat 2 év szabadságvesztésre, valamint 160.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, elrendelve egyúttal a vádlott pártfogó felügyeletét.
 
A Szegedi Járásbíróság 2016. június hó 29. napján folytatja K. M. K. és 9 társa ügyében tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatti büntetőügy tárgyalását a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében (6722 Szeged, Tábor u. 4.), a 402. számú tárgyalóteremben, amely ügyben három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. június hó 29. napjának 8 óra 00 perce (szerda), 2016. június hó 30. napjának 8 óra 00 perce (csütörtök) és 2016. július hó 01. napjának 8 óra 00 perce (péntek).
A Fővárosi Törvényszék 2016. április 5-én rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2009. június 17-én a Budapest, Üllői úti K&H Bank Zrt. fiókjában fegyveres rablást követett e.
 
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség 2015 januárjában emelt vádat Sz. J.-vel szemben rablás, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 9-én kifosztás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt két férfit, akik 2016 márciusában Budapest belvárosában készpénzt csaltak ki és tulajdonítottak el egy idős férfitól. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. június 14-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy férfit. A felfüggesztés próbaidejére a bíróság elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét, egyben stressz- és agressziókezelésen, illetve alkoholfogyasztással kapcsolatos tájékoztatáson való részvételre kötelezte.
 
Letöltendő fogházbüntetés halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 21-én egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 
A Törvényszék a bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 2016. április 22-én megszüntette V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását és házi őrizetüket rendelte el, másik két terhelt házi őrizetét pedig meghosszabbította.
 

A Kalocsai Járásbíróság gyorsított eljárásban (bíróság elé állítás keretében) tárgyalta annak a 19 éves bátyai illetőségű férfinek a büntetőügyét, akit kifosztással vádolt a Kalocsai Járási Ügyészség.

A bíróság a visszaeső (korábban többek között rablásért is elítélt) férfit 4 év 3 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Siófoki Járásbíróság 1 év 2 hónap időtartamban próbára bocsátott egy fiatalkorú vádlottat, egyben megállapította azt is, hogy ezen időszak alatt pártfogói felügyelet alatt áll. 
A jogerős ítélet tényállása szerint a vádlott egy siófoki középiskolában ököllel, több alkalommal megütötte a kiskorú sértettet, akinek ettől orrcsönttörése keletkezett. 
 
Kaposvár, 2016. június 8.
Egy év próbára bocsátotta a Hajdúszoboszlói Járásbíróság Sz. Józsefet, aki 2014 októberében ütött meg egy diószedő idős férfit Hajdúszoboszlón. A bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében találta bűnösnek és kötelezte a 67 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
 
Egy kivétellel minden vádlottat bűnösnek talált a Salgótarjáni Járásbíróság csütörtökön a „medvés” ügyként elhíresült büntetőeljárást első fokon lezáró, nem jogerős ítéletében: 
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. június hó 5. napján egy hónapra elrendelte a Recsken elhunyt kisfiú édesapjának előzetes letartóztatását.
 
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton értesíti a sajtó képviselőit, hogy a B.566/2013. számú R. J. és társa elleni adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben a 39. hétre tűzött két napos tárgyaláson a korábban megjelöltekkel ellentétben ítélethirdetésre nem kerül sor. A tárgyalást 2015. november 30-ra napolta a Zalaegerszegi Járásbíróság. 
 
 
Zalaegerszeg, 2015. szeptember 23.
 
 
A bíróság P. Z. vádlottat bűnösnek mondta ki és a vádlottat 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Az ítéleti tényállást a bíróság a vádiratival egyezően állapította meg, eszerint a vádlott az anyagilag kiszolgáltatott családok érzelmileg elhanyagolt gyermekei bizalmát megnyerve kerül közelebbi kapcsolatba a 12-14 év közötti lánygyermekekkel. 
Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Négy ügyben a költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottakat a bíróság jogerős ítéletével 1-1, illetve 2 év időtartamra próbára bocsátotta.  
 
A Győri Törvényszék szerdán másodfokú ítéletet hirdetett szerdán - június 4-én - a közel 30 családi ház betörésével gyanúsított vádlottak ügyében és súlyosította az elkövetőkre első fokon kiszabott büntetéseket.