A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 18. napján hozott ítéletével, társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta a fiatalkorú vádlottat, megállapította, hogy a próbára bocsátás tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll és magatartási szabályként előírta, hogy iskolai tanulmányait folytassa, valamint vegyen részt indulatkezelési tréningen.
Detailed search
A Fővárosi Törvényszék elnöke által létrehozott szervezetfejlesztési projekt fő célja egy olyan hosszú távú, komplex fejlesztő folyamat beindítása volt, amely a Pesti Központi Kerületi Bíróság egész szervezetét felöleli, növelve annak hatékonyságát és teljesítőképességét, valamint a dolgozók jóllétét. Nagyon fontos, hogy ez a folyamat valamennyi érintett közvetlen részvételén és a gyakorlati tapasztalatokra épülő tanulásán alapul.
2024. február 19-én megérkezett a Fővárosi Törvényszékre az ún. Quaestor-ügyben az ügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű, vádmódosítást tartalmazó indítványa. Az eljárás további menetét e fejlemény nem befolyásolja. A tárgyalás – az eredeti terveknek megfelelően – a perbeszédekkel folytatódik, amelyek 2024. február 21-én az ügyészi vádbeszéd megtartásával kezdődnek meg.
Az igazságügyi eredménytábla szerint Európa élvonalába tartozik a hazai igazságszolgáltatás: példaértékűek a digitalizáció terén elért eredmények, a közigazgatási ügyek pertartama a negyedik, a polgári ügyek pertartama pedig az ötödik legrövidebb Magyarországon - emelte ki dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Szegedi Törvényszéken tartott összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón.
2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.
Mi, az ország bíróságainak vezetői üdvözöljük az Országgyűlés OBH elnökét érintő 2019. június 11. napján hozott döntését.
La Corte della Capitale (Fővárosi Törvényszék) nell’udienza preliminare ha condannato a 3 anni di reclusione e 5 anni di espulsione dal territorio ungherese un uomo in una causa penale in cui una donna é stata accusata di 3 delitti tentati – 2 da coautore, 1 da complice - di lesioni personali con rischio di morte commessi in criminalitá organizzata, mentre un uomo e una donna di partecipazione a criminalitá organizzata.
A Bíróságok Napja alkalmából tartott országos ünnepi rendezvényen a Győri Törvényszék három dolgozója vehetett át magas rangú elismerést.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja.
2001. év óta minden évben ezen a napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2024-ben Szemes Zoltánné, a Győri Törvényszék Gazdasági Hivatalának nyugdíjba vonuló kiváló munkatársa a díj bronz fokozatát vehette át.
Az Országos Bírói Tanács 2024. július 15-ei hatállyal dr. Huszár Eszter Etelka, a Győri Járásbíróság polgári ügyszakos bírája részére címzetes törvényszéki bírói címet, míg dr. Sándor Viktória, a Győri Törvényszék könyvtárvezetője részére főtanácsosi címet adományozott.
A Pécsi Törvényszék a 2025. március 4. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével N. R. vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kettő év hat hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy korábban meghozott büntetővégzésével kiszabott egy év börtön végrehajtását. Elkobozta a légfegyvert a hozzá tartozó körtárral, továbbá egy patront és egy teleszkópos fém botot.