A rágalmazás vétsége miatt J. Zs. ellen indult magánvádas büntetőügyben a harmadfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a magánvádló fellebbezését nem találta alaposnak, ezért a mai napon kihirdetett végzésével a Fővárosi Törvényszék J. Zs. vádlottat felmentő másodfokú ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.
Detailed search
2024.El.II.B.49/2. szám
TÁJÉKOZTATÁS AZ ÜGYFELEK RÉSZÉRE
A NYOMOZÁSI BÍRÓI ILLETÉKESSÉG VÁLTOZÁSA TÁRGYÁBAN
Tájékoztatom a tisztelt ügyfeleket, hogy 2024. október 1. napjától 2024. december 31. napjáig a Balassagyarmati Törvényszék illetékességi területén a nyomozási bírói feladatokat munkanapokon kizárólag a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírói feladatok ellátására kijelölt bírái látják el.
A hétvégéken, illetve a 3 vagy több napos munkaszüneti napokon a Salgótarjáni Járásbíróság bírái, a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírói feladatokra kijelölt bírái, valamint a Pásztói Járásbíróság nyomozási bírója látják el a nyomozási bírói feladatokat a külön intézkedéssel elrendelt készenlét/ügyelet alatt.
Balassagyarmat, 2024. szeptember 24.
Dr. Fekete Zsolt
a törvényszék elnöke
A Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 2-án tartott tárgyalásán társtettesként, a sértett sanyargatásával, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott nem jogerős ítéletet három vádlott ellen.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 20-án 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 24-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. szeptember 19-én 9-ig, illetve 2024. szeptember 23-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 19-én, valamint 2024. szeptember 23-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértése bűntette miatt halmazati büntetésül, mint erőszakos többszörös visszaesőt ítélte 20 év fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki tavaly február 5-én megvakította a volt barátnőjét.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen emberölés előkészületének bűntette miatt 1 év 10 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy nőt, két férfit pedig súlyos testi sértés előkészületének vétsége miatt 6 hónap, illetve 9 hónap – 1, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtott.
Egy fővárosi gimnáziumban ítélt fegyházbüntetésre egy kábítószerterjesztőt a Budapest Környéki Törvényszék. Az „ítélet” egy különleges prevenciós nap alkalmával született. A BKT a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és a Pest Megyei Főügyészséggel összefogva rendhagyó módon mutatta be a fiataloknak, mi lehet egy füves cigaretta vásárlásának igazi ára.
Az Országos Bírósági Hivatal kiemelt feladata a magas színvonalú és időszerű ítélkezés feltételeinek biztosítása. Az ügyfelek jogos érdeke, hogy időben jussanak hozzá a megalapozott döntésekhez. Ebben nyújtanak segítséget a digitális fejlesztések - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a Szombathelyi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
A Fővárosi Törvényszék 2025. január 14-én megtartott előkészítő ülésén 250 millió forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, akit 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolt az ügyészség.
A K. Zs. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 3.Fk.112/2024. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. május 8-án 9-kor, mind pedig a 2025. május 9-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 32. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. május 7-én 9-ig, illetve 2025. május 8-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. május 7-én, valamint 2025. május 8-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Február 22-e, a bűncselekmények áldozatainak világnapja. A tanúgondozás és áldozatvédelem program az OBH Elnöke által meghirdetett országos programok egyike. A téma aktualitása kapcsán dr. Szél Napsugár Ágnest, a Kecskeméti Járásbíróság polgári ügyszakos bíráját, a Kecskeméti Törvényszék Tanúgondozás, Áldozatvédelem és Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás munkacsoportjának megbízott vezetőjét kérdeztük.
A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, súlyos testi sértés és kifosztás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. február 20-án kihirdetett ítéletében helyben hagyta a Püspökladányi Járásbíróság döntését, amely a vádlottat a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek.