Detailed search

Szúró eszközzel támadt az udvarán élő ismerősére a terhelt, majd meggyújtotta azt a sátrat, amiben a sértett lakott. 2022. október 7-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Az ügy sértettje a gyanúsított ingatlanjának udvarán, egy sátorban lakott.

A Debreceni Törvényszék 2020. november 10-én megtartott határozathirdetésen megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét annak az elsőrendű vádlottnak és társainak az ügyében, akik közül B. J. elsőrendű vádlott előbb az Észak-Alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ellenőrzési Osztályának vezetője, majd a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal ellenőrzési osztályvezetője volt. Megbízólevelét 2015 májusában vonták vissza.

A Fővárosi Törvényszék a 2016. december 15-én megtartott tárgyaláson hozott végzésével kizárta az ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként résztvevő adó-, járulék- és könyvszakértőt.
 
Image

Ha azt halljuk, hogy meg kell ismételni egy tárgyalást, sokan arra gondolnak, hogy mindenkit újra ki kell hallgatni, mindent bizonyítást meg kell ismételni – ez azonban nem fedi a valóságot. A bírónak nem kell egy az egyben megismételnie a tárgyalási napokat, csak ismertetnie kell a korábbiak lényegét – hangsúlyozza dr. Hornyák Szabolcs, az OBH igazgatási feladatokkal megbízott bírája.

Típus: Szabályzat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2016
2024. 07. 02.

A Tapolcai Járásbíróság 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt az 50 éves férfit, akivel szemben kapcsolati erőszak bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az Ózdi Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek azt a fiatalkorú vádlottat, aki Ózdon a 12. életévét be nem töltött sértettel szerelmi kapcsolatuk során több alkalommal – a sértett beleegyezésével – közösült. A sértett 11 évesen teherbe esett, majd a 12. életéve betöltését követően leánygyermeknek adott életet. 
 

A Szolnoki Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélte és egyúttal, a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el annak a 18 éves, büntetlen előéletű lánynak, aki 2019 augusztusában egy Messenger csoportban, melynek rajta kívül 3 kiskorú lány és 2 kiskorú fiú tagja volt, megosztotta egy 15 éves lány intim fotóit, melyek a sértettet súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolták.

A Sárvári Járásbíróság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és egy év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki idős édesanyját bántalmazta.  A bíróság emellett elrendelete a vádlott pártfogó felügyeletét is.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 9. napján tartott tárgyaláson, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki 2023. májusban és júniusban nyergesújfalui lakásukban az élettársa korábbi kapcsolatából született, 7 éves nevelt lányával 2 alkalommal szexuális cselekményt végzett. Az egyik esetben a vádlott a bűncselekményt akkor követte el, amikor élettársa aludt, a másik esetben az élettársa távollétét használta ki.

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 17-i ítéletével felmentett egy férfit, akit halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, illetve védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

Több millió forint értékben tulajdonított el három másik férfival együtt dohánytermékeket és egyéb árucikkeket egy trafikból a terhelt. 2024. április 25-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet. Az idei pályázat mottója:

Az igazság mentsvára – 150 év bírói függetlenség

 „…a bíró függetlensége nem a bírónak adott kedvezmény és tulajdonság, hanem a társadalomnak oltalma….”
(Csemegi Károly)

A pályázatok beérkezési határideje: 2019. szeptember 27.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. június 12-én két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 69 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A megváltozott eljárási szabályokhoz igazodóan a B02 számú Vádindítvány pótmagánvádas büntetőügyben elektronikus űrlap 2018. augusztus 15. napjával visszavonásra kerül, az űrlap ezt követően nem nyújtható be a bíróságon, a Be. 793. § (1) bekezdése alapján az eljárást az ügyészségnél kell kezdeményezni.