Detailed search

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a két ukrán állampolgárnak, akikkel szemben több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság a letartóztatást az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb egy hónap időtartamra rendelte el.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

Állami és Európai Uniós támogatások elszámolása: számvitel – adózás – jogi háttér / Ávár Mónika, Egri-Retezi Katalin, Egri István Iván. – Budapest: Vezinfó, 2016. – 151 p. – ISBN 978-615-5085-34-5  — Lelőhelyinformáció

A jogerősen megállapított tényállás szerint az elsőrendű és a prostituáltként dolgozó másodrendű vádlott élettársak voltak, akiknek a kiszolgáltatott helyzetben lévő, munkahellyel, legális jövedelemmel, tényleges lakhatással, családi kötelékekkel nem rendelkező sértettet a jelen eljárásban nem érintett akkori barátja mutatta be. Az elsőrendű vádlott és a sértett barátja megegyeztek abban, hogy a sértett a vádlottak ingatlanában prostitúciós tevékenységet fog folytatni és az ebből származó bevétel 60%-a az elsőrendű vádlottat, míg 40%-a a sértettet, illetve barátját illeti.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. M. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 3 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék 3 évben állapított meg. 

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 11-én bűnösnek találta azt az I. rendű vádlottat, akit a Fővárosi Főügyészség bűnsegédként elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettével, annak kísérletével, valamint csalás bűntettével és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással vádolt. A II., III., IV., V., VI. és VII. rendű vádlottakat a bíróság szintén bűnösnek mondta ki emberi test tiltott felhasználásának bűntettében, illetve annak kísérletében, valamint közokirat-hamisítás bűntettében.
 

A B. Z. és társai ellen folyamatban lévő 12.B.39/2012. szám alatti büntető ügy (vörösiszap-katasztrófa ügy) 2012. január 19-én érkezett meg a Veszprémi Törvényszékre. Az ügyet tárgyaló bíró minden más ügy tárgyalása alól felmentést kapott, csak ennek az ügynek az elbírálását végzi. Az ügyre való felkészülést követően az ügyben először 2012. június 27-én tartott előkészítő ülést, az ügy érdemi tárgyalását pedig 2012. szeptember 24-én kezdte meg.
 
Fokozott rendőri jelenlét mellett mondta ki bűnösnek a Hajdúböszörményi Járásbíróság bűnszövetségben, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében azt a hét vádlottat, akik az elmúlt években több idős embert raboltak ki Hajdúböszörményben. A sértettekre éjszaka, maszkban rontottak rá és pénzt, ékszereket, műszaki cikkeket vittek el tőlük. A bűncselekményeket a vádlottak társtettesként, bűnsegédként vagy felbujtóként követték el.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. február 22-én kihirdetett határozatával Sz.J. elsőrendű, O.H. másodrendű és a fiatalkorú N. V. A.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a 28 éves vádlottat, aki 2015 áprilisában egy húsvágó bárddal és egy késsel azért ölte meg nagyszüleit Hosszúpályiban, mert nem adtak neki 70 ezer forintot. K. Cs-t a bíróság több ember sérelmére, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte P. G. J. vádlottat. A szabadságvesztés büntetést börtönben kell végrehajtani azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a 2022. március 29-én megtartott nyilvános tárgyaláson annak a két férfinak és két nőnek az ügyében, akik rendőrökre támadtak Hajdú-Bihar megyében. Az elsőrendű vádlottat emberölés előkészülete miatt is felelősségre vonta a bíróság.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. április 1. napján ítéletet hozott azon férfiakra, akik üvegtörő kalapács segítségével jutottak be 22 sértett lakásába és közel 9 millió forintos kárt okoztak.

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt, jelentős vagyoni hátrányt, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve kísérlete miatt azt a három vádlottat, akik 2010 és 2012 között károsították meg több tízmillió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat működtető holdingot. A bűncselekményt a vádlottak tettesként vagy bűnsegédként követték el. A törvényszék első fokon Dr. K. Z.-t 3 év, Á. G.-t 1 év, R.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. február 12-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztve, börtönbüntetésre ítélte P. Z. vádlottat.
 
A Szegedi Ítélőtáblán lezajlott az emberölés és más bűncselekmények miatt M. Z. és társai ellen indított büntetőügy II. fokú tárgyalása. Az ügyész megtartotta vádbeszédét, az ügyvédek elmondták védőbeszédeiket és a vádlottak is szóltak az utolsó szó jogán. Ezt követően a büntetőtanács az ügy tárgyalását ítélethozatalra június 29. hétfő 9 órára elnapolta. 
 

A Debreceni Járásbíróság október 16-án ítéletet hirdetett a J.A és társai ellen indult büntetőügyben.
A bíróság az ügy kilenc vádlottját bűnösnek mondta ki vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen, bűnszervezetben,  társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. A folytatólagos elkövetést egy vádlott kivételével szintén megállapította a bíróság.

A bíróság 2021. szeptember 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

A terhelt társaival közösen, erőszakot alkalmazva kényszerített ki a sértettekből vagyonukra vonatkozó információkat. A bűnözők több tízmillió forintot zsákmányoltak így. 2020. július 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája tartóztatta le a gyanúsítottat – a kényszerintézkedést 2021. november 8-án további két hónapra hosszabbította meg a bíróság. A férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.