Detailed search

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. november 10. napján elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya. 
 
Image

2024 I. félévében 11 törvényszékre, összesen 23 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
A pályázatot személyesen az 1055 Budapest, Markó u. 9. szám alá vagy postai úton az 1363 Budapest, Pf.: 24-re az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni. 

Halált okozó közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton, gépi meghajtású jármű vezetésével bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Miskolci Járásbíróság 2018. február 7-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 3-án a késő délutáni órákban, Sajóvámoson gépjárművével elütötte a sértettet, majd segítségnyújtás nélkül távozott. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Az ügyről

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott börtönbüntetését és közügyektől eltiltását 2-2 évre enyhítette. Az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott nemcsak szóban, hanem tettekben is megbánó magatartást tanúsít. Anélkül, hogy erre bárki kötelezte volna, havonta rendszeresen anyagilag támogatja a sértettet, aki megbocsátott neki. A cselekmény elkövetésében a sértett jelentős közreható magatartása is szerepet játszott. A 61 éves vádlott büntetlen előéletű, többféle súlyos betegségben szenved.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy külföldi állampolgárságú férfit 2 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádol az ügyészség mint felbujtót.

 A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt T. H. E. T. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék a maximális 10 évben állapított meg.

Image

Nem tartanak előkészítő ülést, tárgyalást és nyilvános ülést a hazai bíróságok az Országos Bírósági Hivatal elnökének 35.SZ/2020. (III.15) határozata értelmében a mától érvényes rendkívüli ítélkezési szünet időtartama alatt. 

A Debreceni Járásbíróság 2022. március 26-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 18 éves fiatalembernek, akit kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség.

Polgári jogi szekció

Elnök: Egriné dr. Salamon Emma, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese

Tagok:

  • dr. Osztovits András, a Kúria bírája
  • dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva, a Pécsi Ítélőtábla elnökhelyettese
  • dr. Pribula László, a Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Varga Nelli, a Debreceni Járásbíróság bírája

                         

Munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi szekció

Elnök: dr. Tánczos Rita, a Kúria bírája

Két tárgyalási nap után szeptember 26-án hozott ítéletet a Keszthelyi Járásbíróság a hévízi művelődési központ egykori dolgozója ügyében. A 30 éves fiatalember jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Zentai-Plajner Zsolt helyi választási bizottság Esztergom 10. számú választókerülete választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezését a Komárom-Esztergom Megyei Területi  Választási Bizottság elutasította.
 
A bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek azt a vádlottat, aki 2016. februárjában mellkason szúrta a nővérét. 
 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre és a közügyektől eltiltást is 4 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 februárjában K. A. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 szeptemberében F. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. M. G. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 30-án tartott tanácsülésén, közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. február 9-én hozott ítéletet két román férfi büntetőügyében.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2021. február 20-án Sajószentpéteren egy bozótvágóval „küldte el” nevelt fia születésnapi ünnepségéről a kiskorú vendégeket. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ügyről