Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. december 7-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2018. december 4-én egy vitát követően több késszúrással megölte édesapját. 

A Miskolci Törvényszék február 13-án tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. február 1. napján meghozott döntését, melyben elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra. 

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség indított eljárást.

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályon kívül Év: 2019
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Miskolci Járásbíróság ítéletét, amely 8 rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vádlottat, akinek valótlan bejelentései miatt több mint 4600 embert kellett evakuálni.
 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a kanadai állampolgárságú nőnek, illetve szlovák-kanadai állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akikkel szemben a Kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a homrogdi vádlottnak az ügyében, akinek egy utcai szóváltás hevében ismerősére mért ütése a sértett számára életveszélyes következményekkel járt. 

A vádlott és a sértett között a vádbeli cselekményt megelőzően már alakult ki tettlegességig fajuló vita, amely miatt büntetőeljárás is indult. Ennek okán a sértett haragudott a vádlottra. 

A Miskolci Törvényszék 2019. december 9-én hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy korábbi konfliktusukból adódóan estek egymásnak a sárospataki vasútállomáson. 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a terheltnek az ügyében, aki Miskolcon hasba szúrta a sértettet, majd egy hónap múlva megöléssel fenyegette. 

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 12-én kihirdetett mindkét ítéletében megsemmisítette a Budapest Főváros Kormányhivatala által hozott határozatokat. 

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Schanda Balázs (2023): Kétszáz évvel a Himnusz születése után - Isten neve az alkotmányban. Iustum Aequum Salutare, 19. évf., 1. sz., 73 – 78. https://ias.jak.ppke.hu/20231sz/05_SchandaB_normal_IAS_2023_1.pdf

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 301 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Debreceni Törvényszék 2019. január 21-én hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki egy hajdúböszörményi tanyán halálos balesetet okozott kukoricarakodás közben. 

A másodfokú bíróság a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében a Hajdúböszörményi Járásbíróság által 2018. május 8-án hozott ítéletet N. I. vonatkozásában helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság vádlottat 1 év fogházbüntetéssel sújtotta, másfél év próbaidőre felfüggesztve. 

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke - miután dr. Magyar Károly 6 évre szóló kinevezése 2014. február 28-án lejárt - 2014. július 15-től kezdődően 1 éves időtartamra a Zalaegerszegi Járásbíróság bíráját, dr. Sorok Norbertet bízta meg a Zalaegerszegi Törvényszék elnöki feladatainak ellátásával.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 21-én ítéletet hirdetett egy - a 2015. szeptember 4-i Magyarország-Románia válogatott labdarúgó mérkőzésen elkövetett - hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben. 
 
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a 2014. szeptember 3-án kihirdetett ítéletében elutasította a Széchenyi István Hitelszövetkezetnek a Magyar Állammal szembeni keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a CIB Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az Erste Lakáslízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.
 
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az általa 2004 május 1. és 2014. július 19. között alkalmazott Üzletszabályzatoknak, Általános Szerződési Feltételeknek és blanketta szerződéseknek az egyoldalú szerződésmódosítást biztosító szerződéses kikötései tisztességesek és érvényesek. 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította az FHB Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.