Miskolci Törvényszék - 7 és fél év szabadságvesztést szabott ki a Miskolci Törvényszék a sárospataki pályaudvaron garázdálkodóknak
A Miskolci Törvényszék 2019. december 9-én hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy korábbi konfliktusukból adódóan estek egymásnak a sárospataki vasútállomáson.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2017. júniusában, a délutáni órákban az I. és II. rendű, valamint a III. és IV. rendű vádlottak két külön baráti társasággal tartózkodtak a sárospataki vonatpályaudvaron. Az I. és IV. rendű vádlottak között már korábban is vita volt, így egy rövid beszélgetést követően kölcsönösen és többször megütötték egymást.
Néhány perccel később, amikor a verekedésbe már valamennyi vádlott bekapcsolódott, az I. rendű vádlott kést rántott és hadonászni kezdett vele a IV. rendű vádlott irányába. Támadását a III. rendű vádlott hárította el azzal, hogy arcon ütötte, majd ellökte, melytől a földre esett. Az I. rendű vádlott azonban nem adta fel, felállt és az időközben neki háttal álló III. rendű vádlottat a jobb kezével átkarolta, majd bal kezével mellkason szúrta.
A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. A III. rendű vádlott a szúrás következtében 8 napon túl gyógyuló, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.
A bíróság az I. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés, a III. rendű vádlottat garázdaság és könnyű testi sértés, míg a másik két vádlottakat garázdaság elkövetése miatt mondta ki bűnösnek.
A törvényszék a III. rendű vádlottat 280 óra közérdekű munkabüntetésre ítélte, míg a további vádlottak részére – 4 év, 1 év 10 hónap és 1 év 8 hónap - szabadságvesztés büntetést szabott ki. A bíróság az ítéletében azt is kimondta, hogy a vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
A bíróság ítéletét az ügyész és a III. rendű vádlott tudomásul vette, míg az I. rendű vádlott és védője fellebbezést jelentettek be az ellen. Az ügy további vádlottjai 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn.
Miskolcon, 2019. december 9.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály