Detailed search

Az Esztergomi Járásbíróság a 2013. szeptember 18. napján kibocsátott bírósági meghagyással kötelezte az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesületet, hogy fizessen a Dömösi Önkormányzat részére 12.049.434 Ft-ot.

A felperes ellentmondással élt a bírósági meghagyással szemben, így az nem emelkedett jogerőre.

                                            

„Jogalkalmazás javítása” című ÁROP-2.2.16 kódszámú pályázat keretén belül megvalósuló „Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések” című projekt bemutatásáról.

Image

Harmadik helyszínen, a Buda Square irodaházba költöző Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon is megnyitotta kapuit az egységes arculat szerint kialakított ügyfélközpont. "A létesítmény a 2012-ben megfogalmazott stratégiai célok mentén elvégzett épületfejlesztések közé tartozik. Ezek célja, hogy az ügyfelek számára kulturált ügyintézési körülményeket, valamint a több mint 11.000 bírósági dolgozónak 21. századi munkakörnyezetet biztosítsunk "- mondta az OBH elnöke az új épület átadásán. 

Image

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a 20.SZ/2019. (II. 21.) OBHE határozatában megállapította a megválasztandó ülnökök számát, míg a Köztársasági Elnök a KEH/01231-2/2019. számú határozatával a választást 2019. március 07. és 2019. április 30. közötti időtartamra tűzte ki.

Image

A Bírósági Határozatok Gyűjteménye (BHGY) digitális formában tartalmazza a Kúria jogegységi határozatait, a Kúria és az ítélőtáblák által, az ügy érdemében hozott határozatokat, továbbá közigazgatási perben a törvényszékek által, az ügy érdemében hozott határozatokat, amennyiben a felülvizsgált közigazgatási határozatot egyfokú eljárásban hozták és a bíróság határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak. 

2022. II. félévében a fővárosban és 13 megyében, összesen 33 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

2025. I. félévében országszerte összesen 27 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A pályázatok beérkezésének határideje legkésőbb 2025. január 24-én 14 óra. 

Az írásbeli versenyvizsgára, 2025. február 13-án, a szóbelire  2025. február 26-27. napokon kerül sor. 
A pályázatok elbírálásának határideje 2025. április 3. , az állások  2025. május 5. napjával tölthetőek be. 

Részletes tudnivalók itt: https://birosag.hu/eletpalya/palyazatok/birosagi-fogalmazoi-palyazatok/birosagi-fogalmazo-felveteli-altalanos-tudnivalok

Image

Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2023. március 29. napján számolt be az Országgyűlés plenáris ülésén a bíróságok 2021. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. Kiemelte, hogy a bíróságok tevékenységére 2021-ben is kihatással volt a járványhelyzet, így a bíróságok anyagi, tárgyi és emberi erőforrásokkal való ellátottságának biztosítása mellett továbbra is kiemelt feladat volt a bírósági munkatársak és az ügyfelek egészségének megóvása.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 45 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 249 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 75 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 78 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. december 10-én ítéletet hirdetett a KÖZGÉP Építő -és Fémszerkezetgyártó Zrt. felperesnek a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság alperes ellen közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében. A bíróság a felperes kérelmét részben megalapozottnak találta.
 

                                                                        

„A bírósági szervezetrendszert érintő jogszabályi változásokból eredő fejlesztések a Bírósági Integrált Informatikai Rendszerben (BIIR) és a Vezetői Információs Rendszerben (VIR)”elnevezésű EKOP - 1.1.16-2013-2013-0001 azonosító jelű projekt megindításáról

2023. II. félévében 15 törvényszékre, összesen 36 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

2024. II. félévében 13 törvényszéken, összesen 24 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A pályázatok beérkezésének határideje 2024. június 21. (péntek) 14 óra. 

A pályázat benyújtásának módja:

személyesen: Országos Bírósági Hivatal (1055 Budapest, Markó u. 9.)

postai úton: Országos Bírósági Hivatal (1363 Budapest, Pf.: 24.)

A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll, melynek célja, hogy felmérje a pályázók általános jogi műveltségét, az egyes jogi problémák felismerésére, azok eldöntésére és álláspontjuk megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, valamint a szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességeit.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

Mindezeken túlmenően a fogalmazók részt vesznek az ügyfélsegítő napokon, ahol eljárásjogi ismereteikkel segítik a jogkereső állampolgárokat, illetve az egyes bírósági beadványok rögzítésében közreműködnek.

A fogalmazóknak lehetőségük nyílik továbbá külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, illetőleg a nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

2017-ben hatályba lépett a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat [3/2016. (II. 29) OBH utasítás], amely megújította a felvételi eljárást. 

A Szabályzat ösztönözni kívánja a pályázókat abban, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakorlaton. 

Ennek érdekében, egységessé vált az egyetemek által kötelezően előírt, és az ezen túlmenően, a bíróságokon önként teljesített szakmai gyakorlatok pontozása is.

Immár nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért helyezés vagy különdíj, valamint az OTDK-n kapott különdíj is értékelésre kerül a Szabályzat alapján. 

Az idegen nyelvismeret értékelésére, a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelettel azonos módon kerül sor. Fontos kiemelni, hogy bár a jövőben a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga után is jár többletpont a pályázók részére, azonban e többletpont(ok) beszámítására csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a nyelvvizsga bizonyítvány közjegyző által hitelesített példányát a pályázó csatolja a pályázatához. 

A fogalmazói versenyvizsgák kapcsán az alábbi linkeken találhat további információt:

https://birosag.hu/birosagi-fogalmazoi-palyazatok

A Pécsi Törvényszék illetékességi területén, most a Pécsi Járásbíróságon két fogalmazói álláshelyre pályázhatnak a jelentkezők.

Diavetítő, mesés- és foglalkoztatókönyvek, kifestők, színes ceruzák, kreatív foglalkoztató, gyöngyfűző játékok és sok minden más gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet a Debreceni Járásbíróság dolgozói indítottak a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány útján a Debreceni Klinika Gyermekonkológiai Osztályának. A bírósági dolgozók legfőbb célja az adománnyal az volt, hogy az osztályon fekvő gyerekek mindennapjaiba örömöt vigyenek és egy kis mosolyt csaljanak az arcukra. A játékok, ha csak egy kis időre is, elfeledtethetik a nehéz időszakot és talán megkönnyíthetik a gyermekek és szüleik számára a kórházi tartózkodás időszakát.

A bírósági dolgozók jótékonysági akciójának híre hamar elterjedt a járásbíróságon, amelyhez sokan csatlakoztak, az épületben kijelölt irodában pedig egy idő után elkezdtek gyűlni a játékok. Az adományt a Debreceni Járásbírósági dolgozók nevében 2024 augusztus 7-én Macsinka-Köteles Anita adta át Bobkó Stella főnővérnek és Ácsné Engi Mónika kórházpedagógusnak, akik a gyerekek nevében megköszönték a csomagokat.

Image

2022. I. félévében a fővárosban és 11 megyében, összesen 29 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A Debreceni Törvényszék 2021. július 7-én hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy pénzintézet alkalmazottjaiként több mint 400 millió forintot sikkasztottak.